2014. február 2.

Unforgettable; Chapter; 31st

Gwendolyn O'Donell
Egy kicseszett idiótának érzem magam.

Harryről pedig ne is beszéljünk. Azért bevágni egy hülye durcit mert...nem gyűrtem vele a lepedőt pszichológusok szerint egy kis kanosságra utal.

Chicagóba az út unalmasan telt, ha nincs velem a zenelejátszóm és a fülhallgatóm ott unom halálra magam a barátom mellett. Sorban hallgattam Korn és Wellfear számokat, hátha meglátja a kijelzőn az együttes címeket s egy erőltetett mosolyt ki tudok belőle csikarni, de még egy pillantást sem vetett rám.

- Hova mész? - Kérdezte, mikor kijöttem a fürdőből a ruhámba.

- Vidámparkba. Majd jövök! - Egy utolsó pillantást vetettem magamra a kis előszobában felfüggesztett tükörbe, s már indultam volna, de megragadta a karomat.

- Felejtsd el, nélkülem nem mész sehova, és amúgy se jártál még Chicago-ba. - Eresztett el.

Az ajtóhoz lépkedett, elfordította a benne pihenő kulcsot, s egy perc alatt átöltözött. Fekete csőfarmert és Rolling Stones pólót viselt egy bőrdzsekivel díszítve, a jobb kezére pedig egy ujjatlan kesztyűt vett fel, én pedig egy kicsit meghaltam. Nem érdekel hogy ő a világ legszeszélyesebb, legseggfejebb segfeje, akkor is szeretem ezt az idiótát.

Az arcáról egyetlen érzelmet sem tudtam leszedni, viszont a piercingeket visszatette, aminek örültem. Keze az enyémért nyúlt, s meg is fogta, de eszébe juthatott hogy mi jelenleg "össze vagyunk veszve" így el is engedett, nekem pedig afféle sírhatnékom támadt. Akkor is szeretem.

Csendben sétáltunk egymás mellett, az egész...kínos volt. Talán még sose volt köztünk ilyen ciki a kapcsolat, én pedig féltem, hogy minden tönkrement, pedig még el se kezdődött szinte semmi. Ennek nem szabadna így történnie, s nagyon reménykedek benne, hogy Punk is úgy gondolja, hogy még csak most fog kezdődni, nem pedig ellenkezőleg. Különben is, ha most vége, én hazamegyek, anya megöl, és mindig sírok majd amikor Kitty telefonál hogy milyen jól megvannak Markkal, Harryvel és Hazz új barátnőjével akit tényleg szeret, aki tényleg szép, és akivel tényleg boldog lehet. Nos, ez nem én leszek, és ki tudja hogy milyen jó barátnője lesz majd Kittynek. De hiányzik már az az idióta lány is!

- Gwen... - Húzott gyengéden magához, majd egy szó nélkül átkarolta a derekamat.

Fejét a vállam gödrébe fúrta, s olyan közel húzott testéhez, hogy nekem már a fekete Converse cipőjén kellett állnom. Habozás nélkül öleltem át izmos nyakát, s tolakodtam be fejemmel oda. Beszippantottam illatát: valami férfias parfüm, és a kedvencem, az Ő illata. Azt hiszem, még sincs veszve minden, vagy is remélem. Ajkait éreztem meg a fülem tövébe, amik apró puszik kíséretében vándoroltak le a nyakamra. A libabőr végigfutott a testemen, s a kis lábujjamból távozott.

- Hm? - Dünnyögtem.

Szorosabban szorított magához. - Sajnálom.

- Mit? - Mosolyogtam.

- Hogy kanos vagyok - Felelte, én pedig felnevettem, majd egy gyors puszit nyomtam az arcára.

Elengedtük egymást, de ezúttal az ujjait az enyémre kulcsolta, és egy kacsintás kíséretében sétáltunk a vidámpark felé.

*

- Had egyek gumicukrooot! - Húztam a kezénél fogva az édesség stand felé, de meg se mozdult.

- Gwen, ma még nem ettél semmi normális kaját, csak szendvicset - Nézett a távolba valamit keresvén. - Gyere, együnk valamit, utána kapsz mindent.

Duzzogva bár, de kullogtam mellette egy fa épülethez aminek kocsma beütése volt, bár gyors kajákat lehetett kapni. Harry nézegette az étlapot, én pedig komoly arcát vettem tekintetem célpontjául; figyeltem izmos vonalait, s mosolyogtam a gödröcskéit látván, mikor rájött, hogy őt bámulom.

- Mi olyan érdekes? - Nem nézett továbbra se rám.

- Olyan...helyes vagy. Az a jóképű fajta. - Úr isten! Ezt tényleg kimondtam?!

Az egyik szemöldökét felvonva pillantott rám. Magabiztos, szórakozott vigyort vártam, de helyette egy szerény mosolyt kaptam, s mint ha valami pirulás féleséget véltem volna felfedezni szép arcán.

- Helyes vagyok? - Kérdezte félénken, én pedig még egy kicsit meghaltam...megint.

- Azt hiszem, rengetek lány a pokolba kíván amiért mi tudod...járunk. - Haraptam az ajkaimra.

- El sem tudod képzelni hogy engem mennyien akarnak fejbe baszni egy kicseszett puska golyóval amiért Én vagyok a barátod...Ó, igen! Utálnak engem! Megeszünk együtt egy gyros tálat?

A fülem mögé simítottam egy hajtincset, s körbe néztem. Igaz volt, talán túl sokan néztek minket, de sokkal több nő volt, mint férfi, így a) vagy több lány volt a parkba mint fiú b) (és ez a valószínűbb) Harry jobban vonzza a másik nemet, mint én az ellenkezőt.

- Meg. De ne kérj rá semmi csípőset. - Pillantottam az étlapra miközben kihalásztam a zsebemből annyi pénzt, ami elegendő volt a feléhez.

- Felejtsd el - Kapta ki a kezemből a pénzt, majd a farzsebe,be is benyúlt hogy a többit is kivegye.

Figyeltem ahogy elteszi a saját zsebébe, majd előveszi az ő pénzét és azzal fizet.

- Én fizetek mindent - Pillantott le rám, s mielőtt bármit mondhattam volna, témát váltott. Átható pillantása a cipőmig futott. - Eszméletlenül szexy vagy, Gwen. Le se tagadhatnád, hogy az én barátnőm vagy.

Tudtam mire érti. Nem a helyességére, ha nem a stílusára, hogy ő Punk én meg valami olyasmi, így teljesen passzolunk. Szerintem az ugyan olyanok jobban vonzzák egymást mint az ellentétek.

- Gondolod hogy ha ránk néznek, tudják, hogy együtt vagyunk? - Mosolyogtam.

- Hát, most már tudni fogják.

Határozottan a derekamra helyezte hatalmas tenyerét, elsőnek testünk, majd ajkaink simultak egymáshoz. Újra éreztem a pillangókat a gyomromba, s a tűz végigfutott a testemen ami már nagyon hiányzott. Szempilláink összeértek miközben én folyamatosan pislogtam, s egyszerre hunytuk le a szemeinket. Istenem, hogy mennyire hiányzott! A világ minden kincsét megadtam volna azért hogy ez soha ne érjen véget, de ezek szerint egy ideig biztos hogy nem fog.

- Ne itt faljátok egymást, ha nem haladjatok! Gyerünk már! - Ez a hang zökkentett ki életem legédesebb csókjából, én pedig be szerettem volna inteni neki.

Harry kiegyenesedett -eddig le volt hozzám hajolva- így hatalmas mérete a másik férfi fölé magasodott, aki az előbb beszólt nekünk. Az előbb említett személy nagyon nyelt, de próbált úgy tenni mint aki nem fél, én pedig megsajnáltam, s Harryt a dzsekijénél fogva fordítottam magam felé, s egy puszit nyomtam az ajkaira. Egy utolsó fenyegető pillantást vetett a fiúra akinek a homloka csillogott az izzadságtól, majd rendelt a barátom egy óriás gyros tálat, én pedig egy kicseszett romantikus filmbe éreztem magam, mikor már az asztalán ettünk s egymást etettük.

*

- Nem tudom. Gumicukrot. Nem, fagyit. Vagy gumicukrot? Nem tudok dönteni! Vattacukrot akarok. Ajj, nem is! Dönts te, én nem tudok! - Biggyesztettem le az ajkaimat.

- Oké, akkor együnk fagyit - Felelte kő kemény arccal, de tudtam, hogy visszafojtja a mosolyát.

- De azt most nem akarok.

- Akkor vattacukrot - Mosolygott.

- Nem, gumicukrot akarok - Döntöttem el, s odaszökdécseltem a standoz, ahol négy különböző cukorból válogattam, s végül hagytam hogy Harry fizessen.

Mosolyogva sétáltunk egymás kezét fogva, de Harry mosolya az arcára fagyott, s hirtelen megállt.

- Mi a baj? - Fürkésztem, s tekintetemet arra irányítottam amerre ő nézett.

Zsaruk.

És éppen erre néztek, s Hazzra mutogattak.

- A kurva életbe! - Szitkozott, s a másik irányba siettünk.

6 megjegyzés:

  1. Waaaaaaa azt se tudom hol kezdjem :D először is nagyon de nagyon örülök h újra "köztünk" vagy nagyon hiányoltalak már és szerintem többen is így vannak vele :) másodszor pedig a rész . Most már tudom mi hiányzott az életemből :3 imádtam ezt is mint a többit . Gyorsan hozzd a kövit ;)
    xxVikk

    VálaszTörlés
  2. Ááááá meghalok, imádom nagyon nagyon jó lett , miért kell ilyen jó részeket hozz? kiváncsi vagyok hogy mi lesz később siessél :3

    VálaszTörlés
  3. Ez kibeb*szottul jó lett :$:$ Jaaj de eltudom képzelni, ahogy bocsánatot kért abban a pózbaan.. Isteneem egyem a szivüket *---* Hááh, hogy beijedt a hapsikaa.. Harry mindenkit megfélemlít vigyáázaat :D :P Miért pont itt kellett abbahagynod ?? Ez kész kínzáás! :@ :/ Basszus, remélem a zsaruk nem kapják el őt :( Gyorsan hozd a kövíít :3 ~Dóri :)

    VálaszTörlés
  4. Végre. Megérkezett, és elsöprő sikert aratott. IMÁDTAM. Siess a kövivel, mert ez az eltiltás nem tett nekem jót. Már elvonási tüneteim voltak.!!!!!!! PLS. SIessssssssss

    VálaszTörlés
  5. basszus, basszus, basszus! olyan cuki, és romantikus volt- tőled egy kicsit nyálas is, mert nálad nem ehhez vagyok szokva:D - erre a köcsög zsaruk mindent elronatanak:D ilyen nincs....ajj. ez nem ér. pont itt hagytad abba?:D hamar kövittt-bár ilyen részekre megéri várni:)

    VálaszTörlés
  6. minden olyan jó volt..erre .zsaruk..remélem nem kapják el Hazzát..olyan édesek együtt!!:)nagyon jó hogy újra van réész!!:)<33

    VálaszTörlés

Serdecznie polecam