2014. december 6.

Forgetting; Chapter; 5th

Gwendolyn O'Donell
A tükörtojás isteni illata megtöltötte érzékeimet, jólesően szippantottam be illatát, s halkan felsikítottam, mikor az olaj felcsapott. Azt vártam, hogy a fejemre köp majd, de határozott kezek ragadták meg a derekamat, és húztak ki a támadó olaj elől.

A mellkasához voltam húzva, és körülbelül úgy ölelt, mintha egy kamion elöl húzott volna el, nem a forró termék elől. Mezítelen mellkasa forró volt, finoman kidolgozott kockái érintésre termettek, én pedig egy kicsit meghaltam. Egy nagyon kicsit.

- Jobban vagy? - néztem fel rá.

Pillái alól rám tekintett, szemöldökét összevonta. Nem voltam benne biztos, mire gondol, ezért gyorsan hozzá tettem, hogy a fejfájásra panaszkodott.

- Ja - Tudta le egyszerűen.

A számat húzva mosolyogtam rá, majd kiszedtem a tojást a serpenyőből, és két tányérra tettem, a felszeletelt paradicsom, paradicsom, illetve bacon mellé. Hoztam még kenyeret, öntöttem két bögrébe forró teát, majd leültem Harry mellé, aki már bele is kezdett az első tojásba.

Elég sokat fogyott, ezért jó volt látni, hogy rendesen evett. A bordái enyhén kilátszódtak, illetve a kulcscsontja, csípőcsontja is sokkal jobban kidudorodott a megszokottnál. Természetesen így is ő volt a leggyönyörűbb férfi akit valaha láttam, de még is jobban tetszett a tudat, hogy evett normálisan régebben.

- Hogy van Greg? - Kérdeztem azt, ami elsőnek az eszembe jutott.

Vállat vont. - Jól van. Jövőhét pénteken elveszi a barátnőjét. Azt kérte, majd hívjalak meg az...esküvőre, szóval ha gondolod, gyere.

Elmosolyodtam, aztán aprót bólintottam. Lelki szemeim előtt a raszta, nagydarab srác lebegett egy rocker nővel az oldalán, és belemosolyogtam, mikor láttam a "normális" emberek reakcióját a párra.

Ajkaiba harapott, úgy tűnt, valami nagyon gyötri, és magamba tudtam (vagyis reménykedtem), hogy el akarna hívni. Úgy döntöttem, nem hagyom, hogy kínlódjon.

- Megyünk együtt?

- Igen! - Válaszolt rá egyből, én pedig rámosolyogtam.

- És a nő hozzátok költözik?

Aprót bólintott, én pedig tudtam, hogy valami bántja. - Mi pedig elköltözünk. Veszünk a srácokkal egy házat. Nem azért, mert Greg elüldözött, de gondolom ő is szeretne majd családot, meg ilyesmi, és nem akarunk...zavarni.

Hirtelen megtorpantam, szívem hevesen kezdett verni. Féltem megkérdezni, hova költöznek, de mivel ő nem említette, ezért kénytelen voltam egy kis lelki békéért.

- Merre költöztök?

- Egy albérletbe.

A szemöldökömet ráncoltam. - Egy albérletbe négyen?

Tisztába voltam vele, hogy egy átlagos család probléma nélkül elférne egy normál méretű albérletbe, de Harryék mindenek, csak nem átlagosak. Greg háza hatalmas, ezért elférnek benne, és bár az én szobám is elég nagy, csak Harry hálója volt akkora, mint kétszer az enyém, Lehetetlennek tartottam, hogy a négy nagy tért igénylő idióta elférjen egy albérletben.

Szomorúan rázta a fejét. - Nem. Külön költözünk.

- Miért nem költöztök kettesével?

Bánatosan mosolygott, nekem pedig a szívem szakadt meg. - Semmi értelme. Kitty mindig nálunk dekkolna, már kevesebb a hely. Valószínű, hogy összeköltöznek Markkal. Benékkel ugyan ez a helyzet, Zaynnel végül is együtt lakhatnánk, de felesleges. Talán egy év múlva ő is párt talál, semmi kedvünk nem lesz megint költöztetni a másikat. Egyszóval felesleges.

Tudtam, hogy legbelül úgy érzi, egyedül marad, de ez hülyeség volt. Bárhol és bármikor találhatott volna egy magához illő, normális lányt, és csak akkor esett le, hogy ez én vagyok, amikor reménnyel teli, zöld szemeiben könnyek csillogtak. Tisztában voltam vele, hogy mennyire ragaszkodik hozzám, már bizonyította, mennyire törődik velem. Nem vett nekem ki tudja milyen bmw-t, ki tudja milyen arany ékszereket, és még egy házat se kaptam tőle, de a legszebb az egészben, hogy soha az életben nem fogadnám el ezeket tőle. Azt akartam, hogy együtt spóroljunk kocsira, az egyetlen ékszer, amit vegyen nekem, egy gyűrű legyen, és együtt vegyünk házat.

Miután elfogyasztottuk a reggelit, csendben egymás mellett mosogattunk. Néha megbökött a könyökével, eleinte nem foglalkoztam vele, de mikor már negyedjére bökött meg, visszaböktem, amin elmosolyodott.

- Hány gyereket szeretnél? - Nézett rám érdeklődve.

- Nem tudom, Kettőt. Te?

- Sokat, legalább hármat. Örököljék csak sokan a csodás génjeimet - Vigyorgott magabiztosan, én pedig nevetni kezdtem. - Most mondd azt, hogy ez nem így van.

- Én ilyet nem mondtam - Nevettem továbbra is. - De tudod mit? Igazad van, több ilyen helyes férfi kell a világra, mint te. - Cukkoltam.

- Örülök, hogy valaki egyet ért velem, végre.

Míg ő vigyorgott, én folyamatosan kacagtam, nevetésem akkor fordult át kuncogásba, mikor vizes kezével a pólója alá nyúlt, amit viseltem, és a derekamnál fogva húzott magához. Izmos mellkasára helyeztem a kezem, nehogy ráessek, majd felfelé néztem, hogy izzó szemeibe tudjak pillantani. Mosolygott, de tudtam, hogy legbelül félt egy kicsit, hátha eltolom, holott eszem ágába sem volt.

Orrával megbökte az enyémet, a gyengéd érintés ismét kuncogást váltott ki belőlem, majd ajkait óvatosan az enyémekre helyezte. Puha puszit lehelt rájuk, majd megcsókolt. Igazi, mélyről jövő, érzelmekkel terhes csók volt, még a lábujjaim is bizseregtek.

- Igazából - Motyogta két csók között. - Greg arra számít, hogy nem leszek magányos, és hozzám költözöl, de tudom, hogy ez nem lesz így, mert hát...Szét is mentünk, vagy mi, és nem hiszem, hogy a szüleid oda lennének az ötletért.

- Ez valóban így van - Pusziltam meg.

- Talán ha vége a giminek... - Nézett rám bizonytalanul, azt várta, hogy befejezzem a mondatát.

- Meglátjuk.

Elmosolyodott, tudtam, hogy jelenleg beéri ezzel a válasszal a kis szüneteltetésünk miatt. Biztos vagyok benne, hogy összezavarta a dolog, hogy egyik nap még rá se bírtam nézni, most pedig úgy viselkedek, mint ha semmi se történt volna, de sose voltam jó a viták kezelésében, gondolom erre már ő is rájött, és ezért sem erőlteti a dolgot, vagy csak csupán nem tudja, hogy mit csináljon.

- Kérdezhetek valamit? - Néztem fel rá.

Bizonytalanul bólintott, azt hiszem, egy kicsit megijedt.

- T-Te...Te hogy érzed magad, mikor velem vagy?

A szemöldökét ráncolva nézte a hasamat miközben gondolkozott. Előre féltem a választól. Pink ajkaival megnyalta kissé repedezett ajkait, majd vett egy nagy levegőt.

- Ú...Ú-Úgy érzem magam v-veled...- Felnézett, tekintete az enyémbe fúródott.  - Mintha...Mintha megnyertem volna az Az Élet nevezetű játékot.

2014. október 22.

Közérdekű

Hello, guys!

Hú, jó rég írtam!
Elnézést a kimaradásért, de most már itt vagyok és...és ez a lényeg.

Az első dolog, amit szeretnék közölni, hogy szerintem megérdemeltek egy magyarázat féleséget, ami a következő:
A nyár végét ki szerettem volna élvezni, ami viszonylag sikerült is, így nem tudtam gép előtt lenni. Nyaralások, barátnők, stb stb...
A suli elején meg szerettem volna belehúzni, és kb. két hete voltam vele úgy, hogy egy blogolás beleférhet, de úgy döntöttem, hogyha ennyi időt kibírtatok, akkor ez a két hét már nem a halál lesz, és az őszi szünetre hagytam.

A második dolog pedig az, hogy a fejembe kb. tíz blogötlet tuti, hogy van, ezért a részek már rövidebbek lesznek, mint eddig, és még kb. 15-20 részre számítsatok az egészből, azaz nemsokára vége az Unforgettable-Forgetting-nek. Ennek az okai a tanulás, az időhiány, és a kicsi kedvetlenség. Ne aggódjatok, újabb blogjaim ezer százalék, hogy lesznek, csak...nem is tudom, már elég régóta megvan ez a blog, és egy idő után elmegy az embernek a kedve tőle(:

A harmadik dolog pedig az, hogy arra gondoltam, én is belekóstolnék ebbe a "videós életbe", ezért csináltam egy új youtube csatornát, ahol majd a videóimat lehet lesz látni. csatorna

Illetve ha van kedvetek, kérdezgessetek(: Ask.fm

Holnap új rész.

Have a nice day xx

2014. július 1.

Forgetting; Chapter; 4th

Egy éves a blog! Jééééééééé!
Boldog szülinapot Unforgettable^^
Ne nézzetek teljesen hülyének.

És igen, 20-án volt egy éve, hogy ez a blog megnyitotta kapuit. Mondanom sem kell, hogy mennyire odáig és vissza vagyok, arról nem is beszélve, hogy nagyon nagyon boldog vagyok:)

2014.06.20. 00:00-kor így állt a blog:
  • 53 (ezzel együtt 54) bejegyzés
  • 201 feliratkozó
  • 161806 megtekintés (omfg, nemrég még csak 100E volt *o*)
  • 351 megjegyzés
...Igazából nem is tudom, hogy mit fűzhetnék még hozzá, nagyon nem akarok nyálas lenni, de még is el szeretném mondani, hogy mennyire de mennyire örülök nektek. Amikor megnyitottam, nagyon max 60-70 feliratkozóra számítottam, erre 200+, és nagyon remélem, hogy még ennél is lesz több, mert ugyebár még csak most kezdtem el a második évadot(:

Have a nice day!xx

Harry Styles

A mellettem lévő test melege eltűnt mellőlem, amit igen hamar tapasztaltam a bőrömön, ugyan is fáztam. Testemen végigfutott a libabőr, amire szemeim egyből kipattantak,s halkan szitkoztam a pia szag miatt, amit magamon éreztem. Megmozgattam a lábujjaimat, majd a tegnap este történtekre akartam gondolni, de igen lassan ugrottak be a képek. Volt ivás, ribancok, akiket le kellett ráznom, Gwen, hányás és...Te jó ég, Gwen ágyába vagyok!

Gyorsan keltem ki az ágyból, talpamat a hideg padlónak nyomtam, majd felálltam, amit egyből meg is bántam. A fejembe fájdalom hasított, imbolyogni kezdtem, pont, mikor nyílt az ajtó, s megjelent Gwen egy csésze teával a kezében. Kapkodva helyezte le a bögréjét az éjjeli szekrényre, majd az ágyra ültetett.

- Jó reggelt! - Simogatta a hátamat.

A fájdalom egyre csak növekedett, úgy éreztem, szétrobban a fejem. Tenyerembe temettem az arcomat, miközben a térdemen támasztottam meg könyökömet. Rá akartam nézni, egy puszit adni neki, valami kedves, még is olyan megjegyzést tenni arra, hogy az ingembe van, amitől elpirul, de kénytelen voltam. Egészen biztos vagyok benne, hogy úgy nézhet rám, mint egy rossz alkoholistára.

- Jól vagy?

Meglepődtem, mikor könnyek mardosták a szememet, éreztem a leheletét az arcomon, mai bizonyította, mennyire is közel van. Imádtam az illatát, ami az enyémmel keveredett. 

- Harry..?

- J-Jól vagyok - Dadogtam azon a hangon, amit még én sem hallottam magamtól.

Szívem majd' kiszakította a mellkasomat, mikor az ölembe kuporodott, fejét a mellkasomra hajtotta, miközben a derekamat ölelte. Fogalmam sem volt, mit csinálhatnék, el akartam mondani neki megint, hogy szeretem, de féltem, hogy csak rosszabb lesz a kapcsolatunk.

- Minden rendben lesz, oké? - Puszilta meg a kulcscsontomat.

Sóhajtottam. - Nem Gwen, rohadtul nem lesz minden rendben. Én egy...egy kicseszett idióta vagyok, érted?! Azt se tudom, mit csináljak, de valamit nagyon elcsesztem, ha már...már szinte kerülsz. És nem értem, hogy te miért vagy olyan jó állapotba, és én miért vagyok úgy, ahogy, és...és a francba is, kurvára szeretlek, Gwen!

Figyeltem, ahogyan hátrébb húzódik, hogy a szemembe tudjon nézni, próbáltam rájönni, hogy mi jár a fejében. Kissé kócos tincsét a füle mögé tűrtem, az arcát megcirógatva engedtem le a kezemet az övére. Megijedtem, mikor kihúzta alóla, elsőnek azt hittem, hogy ez volt életünkben az utolsó beszélgetésünk, így elég nagy meglepődöttséggel fogadott, mikor kezei közé fogta az arcomat. Hol ajkaimmal, hol velem szemezett, én pedig azt hittem, megbolondulok, amiért még nem csókolt meg.

Gwendolyn O'Donell
Nem gondolkoztam, mikor ajkaira tapasztottam az enyémeket, de most már az istenért se állnék meg. Azt hittem, a szándékaim világosak voltak, mikor hátradöntöttem őt az ágyon, de nagy, kitágult szemekkel nézett rám, miközben elhúzódott tőlem.

- Te...Te szeretnél... - Ráncolta a szemöldökét.

Kissé bizonytalanul bólintottam, majd hagytam, had fordíts meg a helyzetünket, immár én élvezhettem a kényeztetését alatta. Azt hittem, vad és harapdálós mérkőzés lesz, de ehelyett puha ajkak pusziltak végig a nyakamtól egészen a kulcscsontomig, majd vissza a fülem tövébe. Kissé bizonytalanul mosolygott rám, majd a nyakamnál lévő gombot kicsúsztatta a helyéről, de a szememtől nem akart leszakadni.

Felültetett, míg levette rólam az ingét, majd az éjjeli szekrényemre helyezte. Idegesített, hogy annyira kétkedően figyelt, azt hiszem, azt várta, hogy mikor gondolom meg magam, de nem tettem, nem is akarom megtenni.

- Francba - Szitkozott. - Nincs nálam óvszer.

- N-Nekem van egy - Dadogtam. - Még anya adta, mikor elkezdtünk randizni.

A pír az arcomon csak szaporodott mikor hallottam elégedett nevetését. Kiszálltam az ágyból, éreztem a tekintetét a fenekemen, így elég hülyén járhattam, a fürdőszobám párkányába meg is botlottam. Kutatni kezdtem a sok ápolási, szépség tubusok, krémek között, míg nem megtaláltam a négyzet alakú kék...dolgot.

- Tessék! - Nyomtam a kezébe.

Féloldalasan rám mosolygott.

Szívdöglesztő.

Szólásra nyitottam a számat, de nem tudtam mit mondani, így inkább hallgattam. Figyeltem, ahogy lefekszik az ágyamra, a haja szétterült a párnámon, így olyan volt, mint egy felmosórongy, mégis mint egy görög isten, arról nem is beszélve, hogy irtó szexi.

- Húzd le a boxerem!

Óvatosan csúsztam hozzá közelebb, kezeimet az alsója szélére helyeztem, s miután segítség képen felemelte a csípőjét, a boxere az ing mellé került. Azt vártam, hogy a pirulásom majd szép lassan elmúlik, erre csak jobban éreztem az arcomon a szégyenőslégemet.

Figyeltem, ahogy felül, majd a hátam mögé nyúl. Nem sok idő kellett, míg rájöjjek, a melltartómat akarja kikapcsolni, s valami beleegyezés féleséget vár. Még mindig nem hitte el, hogy akarom.

Az eddigi helyére fektetett, szemeit végigvezette testemen. A melleimnél megállt, kezei kéjesen tapadtak rám, türelmetlen nyöszörgés hagyta el a számat, miközben kényeztetett. 

- Harry.

- Ssss - Csitított le.

Próbáltam eleget tenni kérésének, s nem adni ki magamból bárminemű hangot, de elég nehéz volt. Ujjait bugyimba akasztotta, csiga lassúsággal húzta le combomon, térdemen, lábszáramon, majd eltávozott rólam, immár teljesen meztelenül feküdtem alatta. Az intenzív érzés csak fokozódott, mikor Harry ujjaival gyengéden zongorázott libabőrös testemen, intim közelsége váltotta ki belőlem mind ezt.

- Olyan gyönyörű vagy - Dorombolt a fülembe.

Vándorútját folytatta az ujjaival, halkan nyöszörögtem, mikor a mezítelen csípőmön tett pár kört. Tisztába voltam szándékaival, de szörnyen elégedetlen voltam, nem tetszett, hogy direkt húzza a dolgot, míg ő élvezte, s azt várta, hogy könyörögjek neki.

- A legszebb a világon.

- Harry, ne hagyj könyörögni!

A bátorsága, magabiztossága mint ha sose létezett volna, érzelemmel teli pillantásokat vetett rám, miközben ujjait lassan tolta belém. A nyakába sóhajtottam, próbáltam közelebb húzni magamhoz, s mikor rájött, mit is akarok, úgy tett.

Az egészre nem így számítottam, azt hittem, karmolás, s harapás nyomokat fogunk egymáson hagyni, de így jobb volt. Nem biztos, hogy meg tudtam volna fogalmazni az egészet, meghitt, szeretetteljes pillanatokat élhettem át vele.

Hangosan kiáltottam, mikor befejezte az intim kényeztetést, a pulzusomat nehéz volt kordában tartani, nem is tudtam. Elvette az óvszert a mellettünk lévő szekrényről, majd leszakította a tetejét. Kezét levezette férfiasságához, én pedig totál elpirulva fordítottam el a fejem. Tudtam, hogy feltűnt neki, és hálás voltam, amiért szó nélkül hagyta eme kínos pillanatot.

A szemem sarkából azért láttam, ahogyan profin felgörgeti az óvszert, majd fekvőtámasz helyzetbe felém támaszkodik. A számon vettem levegőt, a lehúzott redőnyöknek köszönhetően olyan volt, mint ha éjszaka lett volna, így szinte csak sötét árnyak voltunk, még is eltörpültem mellette.

Sóhajtott. - Kész vagy? Nem kell még most. Várok, ameddig készen nem állsz rá, Gwen

Kissé lejjebb csúsztam, hogy teljesen alatta lehessek. Lenéztem az ágyékunkra, ahol találkoztunk, majd vissza fel Harry szemébe. Arcán százféle érzelem cikázott át, talán kicsit félhetett is.Talán jobban izgult, mint én, s ez megmelengette szívemet. Éreztem, ahogyan a csípőjét felém tolja,  majd kínzó lassúsággal belém csúszott. Hangosan nyögtem fel, kétségbeesetten karoltam át a nyakát, és húztam közel magamhoz. Lehunytam a szemeimet, próbáltam kizárni a kellemetlen fájdalmat az ölembe, míg nem teljesen bennem volt.

- Sajnálom - Suttogta.

Míg ki nem nyitottam a szemeimet, addig fel se tűnt, hogy eltávolodott tőlem, hogy engem nézhessen. Mozdulatlanok voltunk, én féltem, hogy ha megmozdulok, fájni fog, ő félt, hogy ha megmozdul, fájdalmat okoz.

Azután már nem beszéltünk. Be akartam magyarázni magamnak, hogy nincs mondanivalóm a számára, de ez lett volna életem legnagyobb hazugsága, és ő is ugyan így volt vele. Félt, féltem, hogy ha bármit is mondunk, elrontjuk az egészet. És ez talán pont ezért volt ilyen izgalmas. Nem tudtuk, hogy mikor áll le a másik, miközben eszünkbe se volt most már itt abbahagyni.

Minél hangosabban nyöszörögtem, annál jobban nehezére esett visszatartani magát, de tudtam, hogy próbálkozik. Ajkai nyakamra tapadtak, gyengéden csókolgatta, nyaldosta a verejtékező bőrömet. Utáltam, hogy nem nézünk egymás szemébe, annyit még én is tudtam, hogy első csók, és szeretkezés közbe első számú szabály a szemkontaktus. Nem értettem, miért nem néz rám, bár én se mernék izzó, smaragdzöld íriszébe nézni a történtek után.

Arcomon éreztem orra leheletét, homloka az enyémnek volt döntve, de szemei akkor is csukva maradtak. Nem tudtam leolvasni, mi járhat a fejébe, így én is lehunytam szemhéjamat, és próbáltam kizárni a -most már- elviselhető fájdalmat. Fejemet kissé megemeltem, hogy puszit tudjak adni ajkaira, ártatlan kis gesztusnak indult, viszont ő félreértette, s hosszadalmas csókot hagyott a számon.

Nem tudtam, mi fog következni. Talán amint végeztünk, összepakol, és elmegy, talán úgy tesz, mint ha nem történt volna semmi, talán ott folytatjuk, ahol abba hagytuk. A legrosszabbra készültem fel, azt vártam, majd közli, hogy ennyit akart tőlem, és egyszerűen lelép. Beleborzongtam a tudatba, ami Harrynek is feltűnt, de továbbra se szólalt meg, vagy méltatott egy pillantásra.

- Harry?

A fülembe dorombolt, miközben a csípője mozgását nem hagyta abba. Elképzeltem, ahogy csinos feneke megfeszül, mikor belém hatol, és már az orgazmus kerültetett a tudattól is, hogy mit csinál velem.

- Mi a baj?

Hirtelen állt meg az eddig velem végzett munkával, halkan szisszentem, amiért gyorsan kért bocsánatot, kárpótlásul arcon puszilt.

- Miből gondolod, hogy van valami baj?

- Nem tudom. Olyan furcsa vagy.

Mégis hogy ne lenne furcsa, ha konkrétan kidobtam, most meg rátámadtam, hogy feküdjön le velem?! Ebbe bele se gondoltam, és megbántam, hogy felhoztam a témát. Maradtam volna inkább csendbe.

- A-amint...Amint befejeztük, olyan lesz minden, mint az elmúlt hetekben.

A bensőmet fájdalmas melegség töltötte el, magam felé fordítottam az arcát. Szemei könnyekkel terhesek voltak, pink ajkai lefelé konyultak, miközben lesütötte a szemeit, hogy ne lássam, hogy elérzékenyült. Ennél szívfacsaróbb látványban még sosem volt részem, és utáltam a tudatot, hogy miattam ilyen. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon szexelt-e mióta "szakítottunk", de egyből el is vetettem az értelmetlen ideámat, mikor rájöttem, mennyire nem látott más lányt rajtam kívül az elmúlt pár hétben.

- Nem - Ráztam meg a fejem.

Szó nélkül hagyta, nem hitt nekem, gondoltam. Óvatosan kezdte megint a csípője mozgatását, halk zihálása tudatta velem, hogy nemsokára végzünk, és túl kell esnünk egy elkerülhetetlen beszélgetésen. Talán be kellene neki vallani az érzéseimet, és úgy tehetnénk, mint ha semmi se történt volna.

Ujjaimat a tarkójába nyomtam, mikor fokozatosan gyorsított, lehelete csiklandozta a tarkómon lévő kis hajszálakat.

- A kurva életbe, Gwen.

Pontosan tudtam, mit akar ez jelenteni, verejtékező bőre illata valami fantasztikusan csábító volt, olyan, hogy vissza kellett fognom magam, hogy ne nyaljam végig az egész testét. Minden mozdulatba belerezzentem, végül már csak azt éreztem, hogy az óvszerbe élvez.

Nagyot sóhajtottam, vártam, minek is kéne most történnie. Vártam, had élvezze ki a pillanatot, majd fintorogtam, mikor óvatosan kihúzódott belőlem.

- Jól vagy?

- Hmmm

Kezdett idegesíteni, hogy nem történik semmi, így én léptem elsőnek. A szívem majd' kiszakadt a helyéről, de Harryt letoltam magam mellé, és szorosan bújtam hozzá, fejemet a mellkasába fúrtam, nehogy lássa, mennyire zavarban vagyok.

- És most? - Tekerte a jobb kezét a derekamra, míg a másikkal a hajamat cirógattam.

- Csak azon gondolkozok, hogy hogy mondom majd el apának, hogy veled vesztettem el a szüzességem, hogy ne lőjön le egyikünket se - Bólintottam, mire hangosan felnevetett.

2014. május 24.

Forgetting; Chapter; 3rd

hello everybody!

What's up?
Jó, befejeztem az angolt, de menő volt, nem?:D
Itt is lenne az új rész, nincs nagyon sok hozzáfűzni valóm(: Sajnálom, hogy nem hetente hozok, ahogy terveztem, de elég sok dolgom van meg minden *hazugság*

Természetesen most is továbbá...
Ahogy az előző bejegyzésembe is említettem, itt van a legújabb blogom, amit el is kezdtem(:

(igen, kivételesen tumblis blog)

Have a nice day!xx

Gwendolyn O'Donell
A takaróm alatt az éjjeli szekrényemen pihenő kislámpával világítottam, miközben rajzoltam, ugyanis anya utálja, ha már sötét után rajzolok, indokolván, hogy az így is rossz szemem még rosszabb lesz, ha lámpafénybe olvasok, rajzolok, vagy éppen laptopozok. Mindig is hülyeségnek gondoltam, még most is annak gondolom, de kiveri nála a biztosítékot, ha valaha is ellent mondok neki. Ezért elbújtam.

A grafitommal a göndör fürtöknél jártam, mikor valami kopogás féleséget hallottam. Azonnal lekapcsoltam a lámpámat, majd az alkotásomra vigyázva nyakig betakaróztam. Vártam, hogy anyukám benyisson, és jól leszidjon, de nem jött senki. A kopogás viszont maradt, és nem kellett sok idő, míg rájöttem, hogy az ablakomat dobálják.

Nem akartam kinézni, de túlságosan is kíváncsi voltam.

Kitty nem lehetett az, ő tudja, merre van a pótkulcs, és mindig azt használja. Michael mindig felhív, mielőtt jön, Abby pedig kopog.

A hang öt perc után se állt le, én pedig az ablakhoz lopóztam. A szürke kis függönyömet arrébb sepertem, kikukucskáltam. Elsőnek nem láttam semmit, aztán a szemeim hozzá szoktak a kint elhelyezkedő sötétséghez, és megláttam egy fekete alakot. Nem sikítottam, felesleges volt, egyből tudtam, hogy ki az, bizonytalan testalkata ellenére is. Fogadni mertem volna, hogy részeg.

- Harry! - Nyitottam ki az ablakot. - Harry!

Miután megkaptam a teljes figyelmét, folytattam. - Mit keresel itt?

Nem válaszolt, csak kuncogott. Majdnem biztos voltam benne, hogy azt várta, mennyek le hozzá.

- Harry, menny haza!

- Hmmm, hiányoztál - Kuncogott.

Nehezen sóhajtottam, s miután bezártam az ablakot, lelopóztam a lépcsőn, ügyelve, anya meg ne halljon. Amúgy is rossz véleménnyel van Harryről, mióta utána mentem, nem akartam rontani a helyzeten.

Mikor kinyitottam az ajtót, már az erkélyen volt, és felfelé fordította a fejét. Azt hiszem, a csillagokkal volt elfoglalva, az se biztos, hogy meghalott.

- Harry?

Összerezzent a nem várt hangot hallván, gyorsan bocsánatot kértem, s mellé léptem. Hideg volt, a rövid nadrágom nem fedett mást, mint a fenekemet, a combjaim pirosodni kezdtek a hidegtől, ahogyan a kezem is. Azt vártam, hogy mondjon valamit, de semmi, így én se mondtam, csak őt tanulmányoztam. Szemei alatt félkörbe egy lila folt volt, ajkai repedtek, kiszáradtak voltak. Halvény vérfolt kenődött el a homlokán, s az ujjbütykein is sebek helyezkedtek el.

- Verekedtél? - Léptem közelebb hozzá.

Lebiggyesztett ajkai a hold halvány fényében feketének tűntek, szemei ónix színben pompáztak. Nem mondott semmit, halk szuszogása fülsüketítő volt a csendbe. Távolról egy kutya ugatott, visszatoltam Gwerryt a lábammal, maikor ki akart szökni, majd megint Harryre figyeltem.

- Szeretlek - Közölte.

Tudom. Mindig is tudtam.

- Gyere be, meg fogunk fázni.

- De meg akarom beszélni!

Nem kellett kimondania, hogy tudjam, mire gondol. Az elmúlt hetekben rengetegszer akartam megbeszélni vele úgy...mindent, de sose jutottam el odáig, hogy felhívjam. Nem is tudom, talán szégyelltem, hogy így viselkedtem vele, és szörnyen önző vagyok, amiért hagyom, hogy tovább szenvedjen, miközben világos, hogy sose lehet már kevesebb, mint szerelem.

- Majd megbeszéljük. Gyere. - Kulcsoltam össze az ujjainkat, s húzni kezdtem, de nem mozdult. - Harry? Jól vagy?

Természetesen végszóra lehajolt, és kijött belőle minden, egyenesen a lábam elé. Nem foglalkoztam vele, mögé lépkedtem, s tehetetlenségemben a hátát simogattam, s szerelmes szavakat suttogtam neki. Türelmesen vártam, hogy végezzen, addig is szemügyre vettem a legújabb szerelését; egy kendőt a nyakába, amit hátul kötött össze. Tökéletesen passzolt fekete szövet kabátjához.

A lépcsőn felvezető út iszonyatos volt. Harry egyszer lerohant a földszinti mosdóba, és ismét hányt, és alapból alig tudott járni, így rám kellett támaszkodnia. Szívesen nyújtottam neki támaszt, örültem, hogy van, amibe tudok segíteni. Így szinte már a hátamon vittem fel, ahol egyenesen a fürdőszobámba rohant, és a wc-re támaszkodva adott ki magából mindent, ami csak jött.

És az éjszaka hajnal egyig így volt. Harry egyre kevesebbszer hányt, egyre álmosabbak voltunk, és rájöttem, hogy Punk piszkosul szemtelen részegen. Minden percben bepróbálkozott valami erotikus tevékenységgel, s mikor elutasítottam, kuncogott, és valamit hozzá fűzött, amitől vagy elpirultam, vagy a szemeimet forgattam.

Halkan sikítottam, mikor kezeket éreztem meg a fenekem és a hasam közötti résznél.

- Harry!

- Csak be akartam róla bizonyosodni, hogy szobatiszta vagy-e - Vigyorgott.

Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. - Aludj, mert holnap suli, és te olyan leszel mint egy nagy rakás rongy.

- Hmm, talán egy kis testmozgás segítene rajtam.

- Jó, akkor húzz el a fürdőbe és moss fogat mert szörnyen büdös a szád - Mosolyogtam.

- Kísérj el!

Mielőtt tiltakozhattam volna már talpra állt, muszáj voltam én is úgy tenni, mert a végén még össze esik. Aggódva figyeltem, ahogy imbolyog, kezeit a vállamra helyeztem, s hagyta, hagy vezessem be a fürdőmbe. Nem tartottam pót fogkefét, így az enyémet adtam a kezébe, miután nyomtam rá mentás fogkrémet, s töltöttem meg a fogmosós poharamat langyos vízzel.

Óvatosan kötöttem ki a USA zászló mintás kendőt a hajából, majd az ölemben tartva vártam, had sikálja ki a fogait. Amint ez megtörtént, felém indult, de útközben elesett, és beverte a térdét a polc sarkába. Hangosan szisszent fel, én pedig azonnal a segítségére indultam.

- Vedd le a nadrágodat! - Utasítottam.

Kaján vigyorral az arcán tolta le magáról a fekete darabot, ami néhány helyen szaggatott volt. Élesen szívtam be a levegőt mikor megláttam a különböző színű foltokat, még friss sebeket, vágásokat a lábán. Mikor már megláttam, akkor tudtam, hogy verekedett, de nem gondoltam volna, hogy ennyire elfajult a helyzet.

Még így is biztos vagyok benne, hogy Harry nyert.

Lefertőtlenítettem a sebet, majd zsepivel letöröltem a vért, ami már a padlóra is került. Majd holnap feltakarítom.

Talpra segítettem, majd betoltam a szobámba, ahol kis gondolkodás után levettem róla a pulóverét, aztán a pólóját is. Azonnal a Gwen tetoválással találtam magam szemben, ami a bal mellén helyezkedett el, de tetováltatott mellé egy egy kicsi szívet, ami megmelengette a bensőmet.

Szó nélkül hagytam, majd befektettem az ágyba. Pár pillanatra megkockáztattam egyedül hagyni, míg a szobámmal szemben lévő folyosó végén helyezkedő szekrényből kivettem takarót, és párnát, amibe aludni fogok.

- Mit csinálsz? - Nézett le rám.

Igyekeztem csak a szőnyegen beágyazni magamnak, így is fáztam, nem esett volna  jól a hideg padlón éjszakázni.

- Aludni készülök.

A szemöldökét ráncolta. -Aludj velem, kérlek.

Sokáig néztük egymást, már azt hittem, hogy elaludt, de aztán a kezeit nyújtotta felém. A szívem összefacsarodott reménnyel terhes arcát látván. Akartam, hogy legyen végre egy tökéletes éjszakám, amikor végre nem csak álmodok Punkról, hanem egymáshoz bújva aludhatok vele. Itt az alkalom, nem kéne elpazarolni.

Arrébb húzódott, mikor felálltam, s kinyitotta nekem a felmelegített takarót, ami alá bebújtam. Egyből megcsapott az illata, ami alkohol szaggal keveredett, még is imádtam. Felnéztem rá, végig puszilgattam sebes arcát, lehunyta szemeit, miközben élvezte a kényeztetést. Sok idő kellett, míg felfogtam, itt fekszik mellettem, és talán minden egyes pillanatban, csak úgy, mint én, azt képzeli, álmodik.

- Nem szeretsz engem - Suttogta.

Szemöldök ráncolva néztem le rá, a mellkasomon feküdt, miközben szemei még mindig csukva voltak.

- Persze, hogy szeretlek, Harry. Mindig is szerettelek. Mindig is foglak.

Kacagott

Kacagni kezdett, én pedig nem hittem el, aztán megértettem; nem hisz nekem. Emlékszem, milyen tapitatlan bunkó állat lehettem a szemébe, mikor Párizsba hagytam az érzéseivel együtt, talán most olyasmit érezhetek, mint ő érzett, de ez baromság. Csak nem hisz nekem, ez nem azt jelenti, hogy ő nem szeret, hisz nem egyszer vallott már nekem szerelmet.

A nevetése lassan változott át halk zokogásba, nem tudtam mit tehetnék, így csak halkan nyugtatgattam, miközben ujjaimat göndör fürtjeibe túrtam. Továbbra is sírt, hatalmas bűntudatom támadt minden egyes napért, amit külön töltöttünk. Csak rosszabb lesz holnap felkelni a tudattal, hogy ez már véget fog érni.

- Én is szeretlek - Suttogta.

Abban a pillanatban elaludt, halk szuszogása megnyugtatott, hogy nem vagyok egyedül.

A legrosszabb az egészben, hogy részeg, és semmire se fog holnap emlékezni.

2014. április 14.

Forgetting; Chapter; 2nd


Gwendolyn O'Donell
- Miért vagy erdei manó? - Állt elém egy pár deszkás cipő.

Tudtam, hogy Michael áll előttem, csak neki van ilyen állítása szerint menő, kék-fekete cipője. Az erdei manó szöveg...hát, a fekete, belebújós Ramoneses pulcsimnak a kapucniját a fejemre húztam, és igyekeztem minél jobban összegömbölyödni; nem akartam minden második ember kérdésére válaszolni, hogy mi történt velem a bő egy hónapba.

- Szia, Michael – Egyenesedtem ki, majd gyorsan átöleltem.

- Azt hallottam, szakítottatok a punk gyerekkel. Mi történt? – Vakargatta a tarkóját.

Lesütöttem a szemeimet. – Harry a neve. Semmi, csak…nem jött össze

- Akkor az pletyka, hogy szarrá verte Markot? Vagy téged? Azt is hallottam, hogy az anyját verte szét.

Halvány mosoly jelent meg az arcomon, ezek szerint már egy rakás pletyka van róla, róluk, rólunk. Alig várom, hogy halljam a többit is. Bárcsak itt lenne! Segítene ezt mind átvészelni.

Arra fordítottam a fejem, amerre a szívem húz, így jobbra, a földszinti aula másik oldalán megláttam Őt. Igyekeztem nem sírni, és álltam a tekintetét, amely legalább annyira megviselt, s szívszorító volt, mint az enyém. Egészséges ez egyáltalán?

Másképp nézett ki. Gyönyörű szemei tompák, sötétek voltak, be voltak esve. Ajkai repedezése olyan volt, mint ha víz nélkül sétált volna egy sivatagon keresztül. Haja rendezetlenül állt, piercingjei hiányoztak orrából, ajkaiból, szemöldökéből, ami kuszán állt. Elsőnek fel se tűntek a hegek, sebek az arcán, aztán kitágult szemekkel néztem rá, ő pedig ugyan úgy a kapucnijába bújt, mint én. Te jó istenem…

- Gwen, akkor elmegyünk?

Megráztam a fejem. – Bocs. Mi?

Elmosolyodott, majd a tekintetem irányába fordult. Mosolya lefagyott az arcáról Harryt látván, aki Mark válla fölött, szomorú tekintettel figyelt minket.

- Hogy elmegyünk suli után fagyizni?

Aprót bólintottam, a kedve jobb lett, mint öt másodperccel ezelőtt. Szívesen mentem el vele bárhova is barátként, még ha ő ezt nem is tudja. Tudtam, hogy már régóta többet érez irántam, mint barátság, de már nem egyszer tisztáztuk, hogy én nem úgy érzek, mint ő. Azért még mindig próbálkozik, és ezt tisztelem benne.

- Remek. Hetedik óra után találkozunk. – Mosolygott, majd elment.

Hat órám van. Egy órát itt kellesz ülnöm. Remek.

Matekom lenne, de az igazgatóiba kell mennem a sok igazolatlan hiányzás miatt, és azt hiszem, a Punkoknak és Kittynek is. Legalább nem egyedül viszem el a balhét, és megúszom a matekot, amibe Harryvel vagyok tanulótárs.

- Gwen, várj! – Kiabált utánam Mark. – Szia! – Vigyorgott.

Arcáról eltűntek a sebek, olyan volt, mint ha semmi sem történt volna. Egy feketés folt van a szeme felett, ami olyan, mint ha ki lenne sminkelve.

Mark igazából helyes volt, talán túlságosan is. Barna szemeiről mindig a Nutella jut eszembe, no meg az, hogy Kittynek ez a szemszín a kedvence. Nem tudom, hogy azért, mert neki is az van, vagy csak úgy, de akkor is. Mindegy. Mark kicsit kisebb volt, mint Harry, de ő is meghaladta a két métert. Viszont több volt az életkedve, és nyitottabb, mint az én Punkom. Emlékszem, mennyire utált az elején. Visszatérve Markra… Kitty szerencsés vele kapcsolatban, és tudom, hogy ő is benne volt pár…dologba, amibe Hazz is (emberölés, kifosztás, öreg nénik házának robbangatása), kedveltem, és azt hiszem, ennél jobb barátot Kitty nem is találhatott volna.

- Igazgatóhoz? – Vigyorgott, mire felnevettem, és bólintottam. – Ejnye-bejnye, rossz kislány. A szín kitűnő Gwendolyn O’Donell négy punkkal az oldalán sétál be a dirihez, és bármi megtörténhet.

Nevettem, mikor a „megtörténhet” szócskát visszhangoztatni kezdte.

- Mehetünk?

Éreztem a parfümének illatát, és azt hiszem, egy kicsit meghaltam…megint.

Mark bólintott, csatlakozott hozzánk Benjamin, és Zayn is, de Kittyt hiányoltam. Nem volt merszem rákérdezni, így is kellemetlenül éreztem magam.

Egyszerre indultunk az emelet felé, éreztem, hogy valami lehúzta a kapucnimat, majd elhaladt mellettem –egy kis, félénk mosollyal az arcán- a Punkom. Az én bolond szívem kihagyott egy ütemet, majd eszméletlen sebességű tempóba kezdett. Úgy éreztem, kiszakítja a mellkasomat. A pulzusomat hallottam a fülembe, s idegesített, ahogy már-már szinte mozgott a nyakam minden egyes dobbanással együtt.

Lépteimet gyorsabbra vettem, míg meg nem előztem, és én is ugyan úgy tettem, mint ő velem. Óvatosan fogtam meg a tetejét –egy kicsit ugranom kellett-, ezzel a haját szabadjára engedve. Kezeit zsebre dugta, én pedig előre siettem a „vezető” Mark mellé, aki tényleg úgy érezte magát, mint ha valami kapitány lenne.

Éreztem a tekintetét a tarkómon, szinte lyukat égetett, és fogadni mertem volna, hogy mosolyog. Imádtam a mosolyának a tárgya lenni.

Meg akartam kérdezni, hogy mik azok a sebek az arcán, de nem hiszem, hogy ez a legjobb pillanat rá. Nem is tudom, talán sose lesz bátorságom már többé hozzá szólni. Annyi mindent szerettem volna mondani neki, de nem tudom, hogy hogyan, s úgy éreztem, belebetegszek a tudatba, hogy többé már nem az enyém. Talán nekem kéne lépnem, hisz elvileg még mindig szeret, de nem tudok a szemébe nézni úgy, hogy ne jutna eszembe róla a sok ügy, amit elkövetett a többiekkel.

- Ó, a kis csipet-csapat! – Fordult be a folyosón Mrs Rodriguez. – Jöhet is az első. Gwendolyn. Campbell hol van?

- Késik, írt reggel, hogy elaludt – Felelte Mark.

- Eggyel több igazolatlan ide vagy oda, már nem számít – Ciccegett, majd tekintetét végighorozta rajtunk, végül megállapodott rajtam. – Jöjjön, Miss O’Donell.

Sóhajtva követtem, magas sarkúja kopogása visszhangzott az amúgy csendes folyosón, aminek a végén volt az igazgatói iroda, ahol még sosem jártam. Rengetek pletyka és legenda terjed, miszerint Mrs Rodriguez, és az igazgató, Mr Ross egymást elégítik ki, de szerintem ez hülyeség. Az igazgató jó fej, kilencedikben mindig adott valami édességet, mikor találkoztam vele a folyosón, és ez manapság is sokszor előfordult.

- Üdv, Mr Ross – Mosolyogtam.

- Gwen, szia! Furcsa téged itt látni. – Mosolygott sejtelmesen. – Mrs Rodriguez. – Bólintott az ig. helyettesnek, mire ő kiment. – Hogy, s mint vagy? Rég láttalak erre felé. – Tolt elém egy cukorkás tálat, én pedig mosolyogva vettem egyet.

- Jól vagyok – Mosolyogtam. – Nem térhetnénk a lényegre?

- Rendben. Az első kérdésem, és ne vedd tolakodásnak, hogy miért pont Harry?

Az arcomra pír szökött, szemeim bepárásodtak, és körbe néztem, hátha van még valaki a teremben, de nem volt. Kényelmetlenül fészkelődni kezdtem az ülésemen, ő pedig észhez tért, s mint ha megbánást véltem volna felfedezni szürke szemeiben.

- Nem muszáj válaszolnod rá, csak nem értem, hogy egy ilyen…törékeny lány, mint te, mit keres egy ilyen fiú…vagy is már férfi mellett, mint Mr Styles.

Vállat vontam. – Az ellentétek vonzzák egymást.

Elmosolyodott. – Az a mágnes. Mi emberek vagyunk.

Igazából Harrybe, és bennem, elég sok közös volt. Az ízlésünk, stílusunk, gondolkozásun…talán annyival lehetett volna még fokozni, ha én is tele lennék tetoválásokkal, és ki lennék gyúrva, és motoroznék.

- Nem tudom, kedvelem.

- Kedveled, vagy szereted?

Lesütöttem a szemeimet, nem mertem pislogni, mert kicsordultak volna a könnyeim. Azt hiszem, az érzelmeim Punk iránt teljesen világos mindenki számára, mint a nap.

- Ez…bonyolult. Harry rossz ember. Nem, nem rossz, de nem mondott el dolgokat, és ez rosszul esett. – Tudtam le ennyivel, igyekeztem témát váltani. – Mit kapok? Igazgatóit?

Megrázta a fejét, majd elmosolyodott. A szemöldökömet ráncoltam, úgy tűnt, ennyi volt az egész, hisz egy noteszba kezdett másolni valamit egy lapról, és közölte, hogy hívjam be Benjamint. Vettem egy marék cukorkát, majd megköszöntem, és vigyorogva szökdécseltem a folyosón a többiekhez.

- Mi volt? – Támadott le Harry, és amikor már a személyes teremen belül volt, visszafogta magát, és hátrébb lépett.

- Semmi, beszélgettünk, majd elengedett – Mosolyogtam rájuk. – Ben, te jössz.

Ben valahogy sose kedvelt, de nem érdekelt. Talán kicsit zavart a tudat, hogy Kittyvel tök jóba vannak, de nyugtatott, hogy én jobba voltam Zaynnel, mint ő Bennel.

- Nem kaptál semmit? – Tágultak ki Mark szemei. – Te valamit nagyon jól csinálsz. Talán éppen ez az, hogy csináltál vele valamit… - Húzta össze szemeit, mire felnevettem.

- Adott cukrot. Kértek? – Tártam ki a markomat, mire mindenki vette egyet –kivéve Markot, ő majd nem az összest.

*

Az aula unalmas, és csöndes volt. Próbáltam megemészteni az ötödik órában történteket, miszerint párokba kellett dolgoznunk, és H addig hisztiztett (de komolyan!), míg be nem osztották velem. Azt hiszem, boldog volt, mikor a tanár a fejét fogva bólintott, de szerintem már csak azért, hogy hagyja békén.

Vártam, hátha meglátom, de lehet, hogy már elment. Hat órája volt neki is, az utolsó neki kémia, nekem fizika, így nem követhettem sehova. Eszembe jutott, hogy felhívom, de az ötletet azonnal elvetettem, mikor eszembe jutott, hogy megnézzem, a motorja itt van e még.

Kisiettem az iskolából, a szürkés-feketés TZR közvetlen előttem állt. Harry még itt van.

Elmosolyodtam, én pont abban a pillanatban jött ki. A telefonját nyomkodta, oldaltáskája vállára volt helyezve, miközben az nagy fülhallgatója a nyaka köré volt helyezve. Nem vett észre.

- Mi történt az arcoddal? – Léptem elé, ő pedig összerezzent.

Átható pillantással fürkészett, szólásra nyitotta tökéletes ajkait, de egyből be is zárta. Összepréselte száját, miközben eltette a telefonját, én pedig óvatosan lépkedtem közel hozzá. Reakcióját lestem, szomorúan nézett le rám, miközben kissé tétovázva, de az arcához nyúltam. Ujjaimmal óvatosan súroltam a már besebesedett foltokat, kissé megrándult az arca, ebből tudtam, hogy fájt neki. Beleőrültem a tudatba, hogy fizikai fájdalmai is vannak.

- Gwen, semmi baj. Nem nagy szá… - Suttogta.

Mutató ujjamat ajkaira nyomtam, és tovább vizsgálgattam. A szemei körül nagy foltok voltak, lila, s kék színben pompáztak. A homloka szélén egy hosszú vágás volt, azt hiszem, üveggel történt. Végül ami még nagyobb volt, az az álla és a nyaka találkozásánál egy piros seb, amibe még én is beleborzongtam, mikor ránéztem.

Tekintetem ajkaira tévedt, az ujjammal feltoltam ajkait, s mikor bebizonyosodtam róla, hogy minden foga megvan, elengedtem. Számat lassan közelítettem meg szeme felé, elsőnek értetlenül nézett, de mikor puha puszikkal hintettem be sérült arcát, azt hiszem, megnyugodott. Nem érdekelt az elmúlt két hét, a sok szenvedés, nyugodt voltam, ahogy ő is. Láthatóan élvezte a kényeztetést, lehajolt, hogy jobban hozzá férjek, így nem kellett lábujjhegyen állnom, bár a bakancsát tapostam, miközben folytattam. Nagyot sóhajtott, kezeit derekamra csúsztatta, finoman húzott a mellkasához, én pedig beszippantottam az illatát, úgy éreztem, elolvadok. Istenem, mennyire hiányzott már ez az óvatosság, ahogy kezelt, mint ha csak porcelánból lennék, ami bármelyik pillanatban eltörhet, s talán így volt; csak egy rossz lépés, és a már amúgy is csapnivaló állapotom menthetetlen lesz. De talán ő meg tud menteni, hisz szükségem van rá, hogy vigyázzon rám, mentsen meg mindentől, ami fájdalmat okozhatna nekem, és mélyen, legbelül tudtam, hogy az érzés kölcsönös.

- Vigyelek haza? – Kérdezte egy idő után.

Már épp bólintottam volna, amikor valaki a nevemen szólított.

- Gwen?

A francba, totál elfelejtettem Michaelt.

Elhúzódtam Punktól, kezei nem szakadtak le a derekamról, úgy néztük szegény összezavarodott fiút.

- Megyünk? – Vonta fel a szemöldökét.

Csak bólintottam, s úgy beszéltem H-nak, hogy csak magam elé bambultam. – Majd beszélünk a franciával kapcsolatban.

Zsebre tett kézzel bólintott, én pedig elindultam Michaellel egy közeli fagyizóhoz.

Miért van az, hogy közelebb kerültem hozzá, és csak rosszabb lett az állapotom?!

Serdecznie polecam