2014. április 14.

Forgetting; Chapter; 2nd


Gwendolyn O'Donell
- Miért vagy erdei manó? - Állt elém egy pár deszkás cipő.

Tudtam, hogy Michael áll előttem, csak neki van ilyen állítása szerint menő, kék-fekete cipője. Az erdei manó szöveg...hát, a fekete, belebújós Ramoneses pulcsimnak a kapucniját a fejemre húztam, és igyekeztem minél jobban összegömbölyödni; nem akartam minden második ember kérdésére válaszolni, hogy mi történt velem a bő egy hónapba.

- Szia, Michael – Egyenesedtem ki, majd gyorsan átöleltem.

- Azt hallottam, szakítottatok a punk gyerekkel. Mi történt? – Vakargatta a tarkóját.

Lesütöttem a szemeimet. – Harry a neve. Semmi, csak…nem jött össze

- Akkor az pletyka, hogy szarrá verte Markot? Vagy téged? Azt is hallottam, hogy az anyját verte szét.

Halvány mosoly jelent meg az arcomon, ezek szerint már egy rakás pletyka van róla, róluk, rólunk. Alig várom, hogy halljam a többit is. Bárcsak itt lenne! Segítene ezt mind átvészelni.

Arra fordítottam a fejem, amerre a szívem húz, így jobbra, a földszinti aula másik oldalán megláttam Őt. Igyekeztem nem sírni, és álltam a tekintetét, amely legalább annyira megviselt, s szívszorító volt, mint az enyém. Egészséges ez egyáltalán?

Másképp nézett ki. Gyönyörű szemei tompák, sötétek voltak, be voltak esve. Ajkai repedezése olyan volt, mint ha víz nélkül sétált volna egy sivatagon keresztül. Haja rendezetlenül állt, piercingjei hiányoztak orrából, ajkaiból, szemöldökéből, ami kuszán állt. Elsőnek fel se tűntek a hegek, sebek az arcán, aztán kitágult szemekkel néztem rá, ő pedig ugyan úgy a kapucnijába bújt, mint én. Te jó istenem…

- Gwen, akkor elmegyünk?

Megráztam a fejem. – Bocs. Mi?

Elmosolyodott, majd a tekintetem irányába fordult. Mosolya lefagyott az arcáról Harryt látván, aki Mark válla fölött, szomorú tekintettel figyelt minket.

- Hogy elmegyünk suli után fagyizni?

Aprót bólintottam, a kedve jobb lett, mint öt másodperccel ezelőtt. Szívesen mentem el vele bárhova is barátként, még ha ő ezt nem is tudja. Tudtam, hogy már régóta többet érez irántam, mint barátság, de már nem egyszer tisztáztuk, hogy én nem úgy érzek, mint ő. Azért még mindig próbálkozik, és ezt tisztelem benne.

- Remek. Hetedik óra után találkozunk. – Mosolygott, majd elment.

Hat órám van. Egy órát itt kellesz ülnöm. Remek.

Matekom lenne, de az igazgatóiba kell mennem a sok igazolatlan hiányzás miatt, és azt hiszem, a Punkoknak és Kittynek is. Legalább nem egyedül viszem el a balhét, és megúszom a matekot, amibe Harryvel vagyok tanulótárs.

- Gwen, várj! – Kiabált utánam Mark. – Szia! – Vigyorgott.

Arcáról eltűntek a sebek, olyan volt, mint ha semmi sem történt volna. Egy feketés folt van a szeme felett, ami olyan, mint ha ki lenne sminkelve.

Mark igazából helyes volt, talán túlságosan is. Barna szemeiről mindig a Nutella jut eszembe, no meg az, hogy Kittynek ez a szemszín a kedvence. Nem tudom, hogy azért, mert neki is az van, vagy csak úgy, de akkor is. Mindegy. Mark kicsit kisebb volt, mint Harry, de ő is meghaladta a két métert. Viszont több volt az életkedve, és nyitottabb, mint az én Punkom. Emlékszem, mennyire utált az elején. Visszatérve Markra… Kitty szerencsés vele kapcsolatban, és tudom, hogy ő is benne volt pár…dologba, amibe Hazz is (emberölés, kifosztás, öreg nénik házának robbangatása), kedveltem, és azt hiszem, ennél jobb barátot Kitty nem is találhatott volna.

- Igazgatóhoz? – Vigyorgott, mire felnevettem, és bólintottam. – Ejnye-bejnye, rossz kislány. A szín kitűnő Gwendolyn O’Donell négy punkkal az oldalán sétál be a dirihez, és bármi megtörténhet.

Nevettem, mikor a „megtörténhet” szócskát visszhangoztatni kezdte.

- Mehetünk?

Éreztem a parfümének illatát, és azt hiszem, egy kicsit meghaltam…megint.

Mark bólintott, csatlakozott hozzánk Benjamin, és Zayn is, de Kittyt hiányoltam. Nem volt merszem rákérdezni, így is kellemetlenül éreztem magam.

Egyszerre indultunk az emelet felé, éreztem, hogy valami lehúzta a kapucnimat, majd elhaladt mellettem –egy kis, félénk mosollyal az arcán- a Punkom. Az én bolond szívem kihagyott egy ütemet, majd eszméletlen sebességű tempóba kezdett. Úgy éreztem, kiszakítja a mellkasomat. A pulzusomat hallottam a fülembe, s idegesített, ahogy már-már szinte mozgott a nyakam minden egyes dobbanással együtt.

Lépteimet gyorsabbra vettem, míg meg nem előztem, és én is ugyan úgy tettem, mint ő velem. Óvatosan fogtam meg a tetejét –egy kicsit ugranom kellett-, ezzel a haját szabadjára engedve. Kezeit zsebre dugta, én pedig előre siettem a „vezető” Mark mellé, aki tényleg úgy érezte magát, mint ha valami kapitány lenne.

Éreztem a tekintetét a tarkómon, szinte lyukat égetett, és fogadni mertem volna, hogy mosolyog. Imádtam a mosolyának a tárgya lenni.

Meg akartam kérdezni, hogy mik azok a sebek az arcán, de nem hiszem, hogy ez a legjobb pillanat rá. Nem is tudom, talán sose lesz bátorságom már többé hozzá szólni. Annyi mindent szerettem volna mondani neki, de nem tudom, hogy hogyan, s úgy éreztem, belebetegszek a tudatba, hogy többé már nem az enyém. Talán nekem kéne lépnem, hisz elvileg még mindig szeret, de nem tudok a szemébe nézni úgy, hogy ne jutna eszembe róla a sok ügy, amit elkövetett a többiekkel.

- Ó, a kis csipet-csapat! – Fordult be a folyosón Mrs Rodriguez. – Jöhet is az első. Gwendolyn. Campbell hol van?

- Késik, írt reggel, hogy elaludt – Felelte Mark.

- Eggyel több igazolatlan ide vagy oda, már nem számít – Ciccegett, majd tekintetét végighorozta rajtunk, végül megállapodott rajtam. – Jöjjön, Miss O’Donell.

Sóhajtva követtem, magas sarkúja kopogása visszhangzott az amúgy csendes folyosón, aminek a végén volt az igazgatói iroda, ahol még sosem jártam. Rengetek pletyka és legenda terjed, miszerint Mrs Rodriguez, és az igazgató, Mr Ross egymást elégítik ki, de szerintem ez hülyeség. Az igazgató jó fej, kilencedikben mindig adott valami édességet, mikor találkoztam vele a folyosón, és ez manapság is sokszor előfordult.

- Üdv, Mr Ross – Mosolyogtam.

- Gwen, szia! Furcsa téged itt látni. – Mosolygott sejtelmesen. – Mrs Rodriguez. – Bólintott az ig. helyettesnek, mire ő kiment. – Hogy, s mint vagy? Rég láttalak erre felé. – Tolt elém egy cukorkás tálat, én pedig mosolyogva vettem egyet.

- Jól vagyok – Mosolyogtam. – Nem térhetnénk a lényegre?

- Rendben. Az első kérdésem, és ne vedd tolakodásnak, hogy miért pont Harry?

Az arcomra pír szökött, szemeim bepárásodtak, és körbe néztem, hátha van még valaki a teremben, de nem volt. Kényelmetlenül fészkelődni kezdtem az ülésemen, ő pedig észhez tért, s mint ha megbánást véltem volna felfedezni szürke szemeiben.

- Nem muszáj válaszolnod rá, csak nem értem, hogy egy ilyen…törékeny lány, mint te, mit keres egy ilyen fiú…vagy is már férfi mellett, mint Mr Styles.

Vállat vontam. – Az ellentétek vonzzák egymást.

Elmosolyodott. – Az a mágnes. Mi emberek vagyunk.

Igazából Harrybe, és bennem, elég sok közös volt. Az ízlésünk, stílusunk, gondolkozásun…talán annyival lehetett volna még fokozni, ha én is tele lennék tetoválásokkal, és ki lennék gyúrva, és motoroznék.

- Nem tudom, kedvelem.

- Kedveled, vagy szereted?

Lesütöttem a szemeimet, nem mertem pislogni, mert kicsordultak volna a könnyeim. Azt hiszem, az érzelmeim Punk iránt teljesen világos mindenki számára, mint a nap.

- Ez…bonyolult. Harry rossz ember. Nem, nem rossz, de nem mondott el dolgokat, és ez rosszul esett. – Tudtam le ennyivel, igyekeztem témát váltani. – Mit kapok? Igazgatóit?

Megrázta a fejét, majd elmosolyodott. A szemöldökömet ráncoltam, úgy tűnt, ennyi volt az egész, hisz egy noteszba kezdett másolni valamit egy lapról, és közölte, hogy hívjam be Benjamint. Vettem egy marék cukorkát, majd megköszöntem, és vigyorogva szökdécseltem a folyosón a többiekhez.

- Mi volt? – Támadott le Harry, és amikor már a személyes teremen belül volt, visszafogta magát, és hátrébb lépett.

- Semmi, beszélgettünk, majd elengedett – Mosolyogtam rájuk. – Ben, te jössz.

Ben valahogy sose kedvelt, de nem érdekelt. Talán kicsit zavart a tudat, hogy Kittyvel tök jóba vannak, de nyugtatott, hogy én jobba voltam Zaynnel, mint ő Bennel.

- Nem kaptál semmit? – Tágultak ki Mark szemei. – Te valamit nagyon jól csinálsz. Talán éppen ez az, hogy csináltál vele valamit… - Húzta össze szemeit, mire felnevettem.

- Adott cukrot. Kértek? – Tártam ki a markomat, mire mindenki vette egyet –kivéve Markot, ő majd nem az összest.

*

Az aula unalmas, és csöndes volt. Próbáltam megemészteni az ötödik órában történteket, miszerint párokba kellett dolgoznunk, és H addig hisztiztett (de komolyan!), míg be nem osztották velem. Azt hiszem, boldog volt, mikor a tanár a fejét fogva bólintott, de szerintem már csak azért, hogy hagyja békén.

Vártam, hátha meglátom, de lehet, hogy már elment. Hat órája volt neki is, az utolsó neki kémia, nekem fizika, így nem követhettem sehova. Eszembe jutott, hogy felhívom, de az ötletet azonnal elvetettem, mikor eszembe jutott, hogy megnézzem, a motorja itt van e még.

Kisiettem az iskolából, a szürkés-feketés TZR közvetlen előttem állt. Harry még itt van.

Elmosolyodtam, én pont abban a pillanatban jött ki. A telefonját nyomkodta, oldaltáskája vállára volt helyezve, miközben az nagy fülhallgatója a nyaka köré volt helyezve. Nem vett észre.

- Mi történt az arcoddal? – Léptem elé, ő pedig összerezzent.

Átható pillantással fürkészett, szólásra nyitotta tökéletes ajkait, de egyből be is zárta. Összepréselte száját, miközben eltette a telefonját, én pedig óvatosan lépkedtem közel hozzá. Reakcióját lestem, szomorúan nézett le rám, miközben kissé tétovázva, de az arcához nyúltam. Ujjaimmal óvatosan súroltam a már besebesedett foltokat, kissé megrándult az arca, ebből tudtam, hogy fájt neki. Beleőrültem a tudatba, hogy fizikai fájdalmai is vannak.

- Gwen, semmi baj. Nem nagy szá… - Suttogta.

Mutató ujjamat ajkaira nyomtam, és tovább vizsgálgattam. A szemei körül nagy foltok voltak, lila, s kék színben pompáztak. A homloka szélén egy hosszú vágás volt, azt hiszem, üveggel történt. Végül ami még nagyobb volt, az az álla és a nyaka találkozásánál egy piros seb, amibe még én is beleborzongtam, mikor ránéztem.

Tekintetem ajkaira tévedt, az ujjammal feltoltam ajkait, s mikor bebizonyosodtam róla, hogy minden foga megvan, elengedtem. Számat lassan közelítettem meg szeme felé, elsőnek értetlenül nézett, de mikor puha puszikkal hintettem be sérült arcát, azt hiszem, megnyugodott. Nem érdekelt az elmúlt két hét, a sok szenvedés, nyugodt voltam, ahogy ő is. Láthatóan élvezte a kényeztetést, lehajolt, hogy jobban hozzá férjek, így nem kellett lábujjhegyen állnom, bár a bakancsát tapostam, miközben folytattam. Nagyot sóhajtott, kezeit derekamra csúsztatta, finoman húzott a mellkasához, én pedig beszippantottam az illatát, úgy éreztem, elolvadok. Istenem, mennyire hiányzott már ez az óvatosság, ahogy kezelt, mint ha csak porcelánból lennék, ami bármelyik pillanatban eltörhet, s talán így volt; csak egy rossz lépés, és a már amúgy is csapnivaló állapotom menthetetlen lesz. De talán ő meg tud menteni, hisz szükségem van rá, hogy vigyázzon rám, mentsen meg mindentől, ami fájdalmat okozhatna nekem, és mélyen, legbelül tudtam, hogy az érzés kölcsönös.

- Vigyelek haza? – Kérdezte egy idő után.

Már épp bólintottam volna, amikor valaki a nevemen szólított.

- Gwen?

A francba, totál elfelejtettem Michaelt.

Elhúzódtam Punktól, kezei nem szakadtak le a derekamról, úgy néztük szegény összezavarodott fiút.

- Megyünk? – Vonta fel a szemöldökét.

Csak bólintottam, s úgy beszéltem H-nak, hogy csak magam elé bambultam. – Majd beszélünk a franciával kapcsolatban.

Zsebre tett kézzel bólintott, én pedig elindultam Michaellel egy közeli fagyizóhoz.

Miért van az, hogy közelebb kerültem hozzá, és csak rosszabb lett az állapotom?!

10 megjegyzés:

  1. waaaaa jó lett*--* megérte várnii<33 remélem lesz rész mikor kibékülnek..és tudom messze még a vége..de könyörgööm...legyen happy end....minden blognak (szinte) szomorú a vége..merthogy nem akar "sablonos" lenni...de éppen ettől lesz sablonos..ugyhogy kérlek ...nem..nem kérlek..könyörgöök..legyen happy end..:DDD

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon jó lett. Siess a kövivel:)

    VálaszTörlés
  3. Oh de jó lett siess a kövi részel

    VálaszTörlés
  4. Mind a ketten szeretik egymást és mégis szenvednek... Ách ez annyira tipikus :( Remélem minden rendeződni fog közöttük :/ Amúgy nagyon cukik együtt :3 Gwerry Forever! <3 Nagyon jó rész lett :* ~Dóri :)

    VálaszTörlés
  5. Meg asszem sose irtam a bloghoz de mindig olvastam:)) nagyon jo ez a resz, es az elozo reszekkel egyutt megint konnyes lett a szemem lehet azert mert olvasas kozben csak szerelmes zeneket hallgattam de ez van:D varom a kovi reszt. Puszi.xx

    VálaszTörlés
  6. http://acheinmyheartonedirectionfanfiction.blogspot.sk/ Egy újabb díjjal gazdagodsz ;)

    VálaszTörlés
  7. nagyon jó lett!!:D

    VálaszTörlés

Serdecznie polecam