2013. november 2.

Unforgettable; Chapter; 23rd

Hi, guys!

Rég írtam már ilyen kis "elő szöveget", nem?(: Csak szeretnék mindenkit megkérni, hogy nézzétek el nekem, hogy ritkábban vannak részek, de tanulás, most egy fiú is a képbe van, költözés, meg minden. Továbbá megkérhetnélek benneteket, hogy a blogokkal kapcsolatos kérdéseket nem az ask oldalon kérdezitek, ha nem a facebook csoportba? Mert a csoport azért van, de ha ott nem kérdeztek, akkor törölhetem is. Na mindegy(:

Have a nice day!Xx

Harry Styles

Gwent figyeltem, ahogy egyszerre nevet fel Odell-el. Gwenny valami angyalnak tűnt a raszta, piercinges lány mellett, mintha csak nem ebből a világból származna.


- Penny, adj egy sört! - Vigyorgott Joe.

Penny beintett Joe-nak, s udvariasan hozzá vágott egy doboz sört, ami nagyot csattant a raszta srác arcán. Kitört belőlünk a röhögés, s miután elhalt, Gwennék ismét felnevettek. Kezdett érdekelni mi lehet olyan vicces, így felálltam eddigi helyemről, és leültem melléjük.

Odell raszta tincseit tekergette Adam kis kori képeire, de nem értettem, hogy ezen mi olyan vicces, míg nem lapoztak egy olyan képhez, amin egy pelenkába táncol, énekel. Ugyanis Adam-nek ritka jó hangja van, régebben volt egy bandánk, de feloszlott.

- Istenem! - Nevetett fel Gwen, én pedig teljesen zavart lettem.

A képen ugyan is én voltam tizennégy évesen egy szemüvegbe, amit Pennytől loptam még el. Nem volt rajtam póló, és még a tetoválásaim és a piercingjeim sem voltak meg. Biztos magamra sem ismertem volna akkoriba, főleg, mert sokkal dúsabb, de rövidebb hajam volt.

- Ez honnan van?! - Kaptam ki Odell kezéből a telefonját, s már majd nem kitöröltem, amikor elkezdett ordibálni, hogy adjam vissza.

Észre sem vettem, hogy ütögette  mellkasomat, de az már feltűnt, hogy a hátamra ugrott, és a fejemet kezdte verni. Hitetlenül kacagtam, s morogtam, mikor kivette a kezemből a készüléket, de nem hagytam annyiba. Mielőtt leszállhatott volna, megragadtam a lábait, és nem engedtem el, akármennyire is erőlködött. Végül hátra esett, de elkapta a nyakamat, én pedig estem vele.

- Adam, a csajod hü...Ú! - Vigyorodtam el, ugyan is a látvány Gwen lábai közé irányult, ahogy mellettem állt.

Hangosan felnevettem, mikor a szemeit forgatva hátrább lépett, s segített felállni. Mosolyogva nyomtam egy gyors puszit az ajkaira, miközben kihasználtam a lehetőséget, s megmarkoltam a fenekét, mire valami érdekes hangot adott ki.

- Látom érzékeny vagy pár helyen - Hátra kényszerítettem pár lépést, de közbe szorosan a nyoméba maradtam, a homlokaink összepréselődtek. - Alig várom, hogy minden egyes pontosat felfedezzem. Hogy kiderítsem, merre, hol vagy érzékeny.

Ha nem is láttam volna, akkor is tudnám, hogy mennyire zavarba volt, meg lehetett lepődve. Észre sem vettem, de már jóval távolabb voltunk az előző csoporttól, így könnyedén, zavarás mentesen rá tudtam helyezni az ajkaimat az övére. Csábított a vágy, hogy bemenjek itt és most a mosdóba, s elvégeznénk a dolgaimat, de ő ennél jobb, s otthon az ágyamban akartam vele mindent, amit csak a fantáziám engedett.

- Ú, azt hiszem, valakinek ma mozgalmas éjszakája lesz! - Vigyorogtam ezzel megszakítva a csókot, amitől kb egy perce keményedésem lett.

- Olyan perverz vagy! - Kapta fel a vizet, majd ismét egymás ajkaira tapadtunk.

*

- Azt hiszem, nagyon akartok menni - Kajánul mosolygott George, Molly az ölébe felnevetett.

Vigyorogva felnevettem, s miután elköszöntünk, már ép az ajtónál jártunk, amikor Gwen közölte, hogy otthagyta a telefonját. Mielőtt bármit mondhattam volna, máris eltűnt a szemem elől a nagy tömegbe, s bár maga voltam, sehol sem találtam parányi testét. Várhattam volna egy kicsit, de túlzottan izgatott a dolog, hogy biztonságban van-e. A srácokhoz igyekeztem, és nagyon nagyon ideges lettem, mikor nem találtam ott Gwent, de a telefont sem.

- Nem láttátok Gwennyt? - Kérdeztem ráncolt szemöldökkel, s alaposan végignéztem a nagy terembe.

- Nem veled volt? - Értetlenkedett Odell. - Az előbb mentetek el.

Idegesen arrább löktem két részeg srácot akik szerencsétlenül nekem jöttek, majd elindulva előre mindenkit arrébb sepertem az utamból. Egy szőke srác jó mókának tartotta, hogy csúnya dolgokat kiabál utánam, ezzel "menőzve" a körülötte lévő embereknek, de amint fenyegető tekintettel pillantottam rá, tüstént bocsánatot kért, és elmentek a terem másik oldalába.

- Hazz, várj már meg te idióta! - Kiabált utánam Joe, de nem foglalkoztam vele.

Kikerültem egy dugó párt akiknek még az ajtóig sem sikerült eljutniuk, majd átcsúsztam két verekedő fiú között, akik egy hülye ribancon vesztek össze. A lány vigyorogva vette fel a telefonjával, ami okosabb mint a gazdája, s nevetgélt a nagyobb ütéseken, míg a tömeg másik fele a szexelő embereket nézte.

- Könyörgöm, nem tudtok neten pornót nézni, mint minden normális ember?! - Jelent meg Penny, majd kiverte a kamerázó emberek kezéből a telefont. - Harry, kérd meg a Dj-t, hogy mondja be! Hátha csak eltévedt, vagy ilyesmi.

Meg sem vártam, míg befejezi, felrohantam a színpadra, s kérés nélkül elvettem a mikrofont, amibe Gwent szólítottam, de hiába.

7 megjegyzés:

  1. Kövi részt moost!*.*
    Annyira imádom a blogod!!Egyszerűen nincsenek rá szavak.Remélem sietsz a következő résszel.:) xxPetra

    VálaszTörlés
  2. Dóóri *-* következőt mooost! :D komolyan, imádom! Imádom a Punk Harryt! Olyan...nem is tudom...egyszer bunkó, egyszer meg nem( na ezt jól megmondtam xd)! És Gwerry :$ Kis cuki *-* Azért imádom a blogjaidat, mert mindent tök jól, részletesen leírsz :D
    " Könyörgöm, nem tudtok neten pornót nézni, mint minden normális ember?!" :D ezen röhögtem egy jót :D Nagyon siess a kövivel!. <3
    XxHope.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól irsz!! imádom a blogodat !!:) siess a kövivel!!:)

    VálaszTörlés
  4. Annyira jó lett ,az egész tetszett, főleg az amikor Harry leesett xD szerintem így jó is hogy nem hozod olyan hamar a részeket , még váratsz minket hogy nem is tudom talájuk ki magunktól legalább is én ezt képzelem el , és mikor én elolvasom az állam a padlót surolja , nagyon jól írsz , remélem kicsit hamarabb hozod a kövit :))

    VálaszTörlés
  5. Neee,ezt neee... Szegény Gwent tuti elrabolták :O :( Mivan,ha megerőszakolják ? :S Szegény Harry,hogy aggódik érte :/ #milyencukimár:3 Remélem minden rendben lesz és megtalálja Gwennyt ^^ És itt abbahagyni,ez maga a kínzás -.-" :D Gyorsan gyere a kövivel :-* ~Dóri :)

    VálaszTörlés
  6. Uuu most találtam rá a blogodra és imádom!! Itt abbahagyni?? Gyors kövit!! <3

    VálaszTörlés
  7. Szia :) most találtam a blogot :) ú várom a folytatást :$ egyszerűen szupeer. PER-FECT (:

    VálaszTörlés

Serdecznie polecam