2013. augusztus 29.

Unforgettable; Chapter; 16th

Gwendolyn O'Donell
Még Harry szerencsétlenkedésén röhögtem, mikor megérkeztek Kittyék, s közölték, hogy ők is kérnek. Inkább elvettem H kezéből a serpenyőt, és csináltam én, hisz tudtam, hogy este reggeliznénk, ha rajta múlna.

- Hazz, megterítesz? - Csak akkor vettem észre, hogy meztelen mellkasa a hátamnak nyomódik, mikor megfordultam.

Kezei lassan simogatták derekamat, ami szűkebb, és talán jobban kivágott volt, mint amihez hozzá vagyok szokva. Egyből rossz előérzetem támadt, de még tagadni sem tudtam volna, hogy minden egyes porcikám vágyik rá, kívánja. A szívem a torkomban dobogott, pedig reménykedtem benne, hogy Londonban hagytam, ujjaimmal a mögöttem lévő pultot markoltam, és reménykedtem benne, hogy nem látja, hogy mennyire remegek, még akkor sem, mikor a nyakam hajlatához dörgölte a fejét, mint Gwerry tegnap este, mielőtt Punk haza jött.

- Harry

- Hm?

Lehunytam a szemeimet, élveztem a mennyei kényeztetést, amit ajkaitól kaptam. A nyakam teljesen libabőrös lett, kényszerítettem magam, hogy ne adjak ki magamból nyöszörgéseket, hisz tudom, hogy abba hagyná. Emlékszem amikor tegnap előtt megfogta a fenekem, és belenyögtem. Nem kicsit nevetett.

Ajka nyomai égették a bőrömet, nyálas jeleket hagyott a nyakamon. El kellett volna tolnom magamtól, de nem tettem. Azt akartam, hogy kényeztessen, akár többet is, kíváncsi voltam rá. Kezemet csiga tempóba emeltem fel, a nyaka köré tekertem, éreztem, ahogy a fenekemre csúszik a tenyere, majd kicsit lejjebb, s felrak a pultra, ami kissé hideg volt. Biztos voltam benne, hogy tetőtől talpig elvörösödtem, mikor rájöttem, hogy egy francia fehér-feket csíkos bugyiba, és az ő Ramonesen pólójába vagyok -ami mellesleg rohadt jól áll, már nem azért. Az ajkaival lecsillapodott, a kezei lassan hagyták el a combomat, és végleg abba hagyta a kényeztetést. Leheletét éreztem még a nyakamba.

Bosszusan mordultam fel, mikor a mellettem lévő szekrénybe nyúlt.

- Meg - Felelte egyszerűen, kivett négy tányért, és elment.

Az állam a padlót súrolta, és hirtelen kedvem támadt hozzá vágni pár tányért. Ez nem igaz! Csak így itt hagyott?! És csak annyira válaszolt, amit tíz perce kérdeztem?! Na ne már! Most megint olyan bunkó lesz?! Ezt nem hiszem el!

*

- Harry! - Válaszul egy mordulást kaptam. - Most mi bajod van?

Nem figyelt rám, a telefonját nyomkodta, és nem tudtam elképzelni, mi történt reggel óta, amikor szájon puszilt, és...Khm....Más is történt. A sóhajtásomra sem nézett fel, így lassan lépkedtem mellé, végül az ölébe másztam, s hozzá bújtam. Nem is tudom, valahogy megnyugtatott, ahogy hallottam heves szívverését, ami egyre gyorsabb, s gyorsabb lett, végül elért egy tempót, ami kellemesen sértette a dobhártyámat.

- Baj van? - Suttogtam, átöleltem izmos derekát. - Most megint nem fogsz hozzám szólni? - Meglepett, mikor bólintott.

Észre sem vettem, hogy sóhajtottam, csak mikor csend lett a szobába. Lehunytam a szemeimet, a szívem a torkomban dobogott megint, és lassan, könnyedén helyeztem ajkaimat az övére. Meg sem volt időm bánni, belül szétestem a mosolygástól, amiért nem tagadta meg a csókomat, még. Ajkaink egyszerre jártak, ahogy egy perc múlva a nyelveink is, majd nem felkuncogtam, ahogy simogatták egymást.

- Gwen, ne - Dünnyögte, majd gyengéden eltolt magától. - Többet nem csókolhatlak meg, érted?! Sosem.

Figyeltem, ahogy letol magáról, elteszi a telefonját, majd feláll, és kimegy. Az ajtót bezárta, még is hallottam, ahogy a kinti nyitódik, majd záródik, de előtte nagy, dühös léptek hallatszódnak. Mi baja van?

10 megjegyzés:

  1. Hmm most miert ien....gyorsan kovit léccci :))) *-* <3

    VálaszTörlés
  2. sztem nagyon jó lett:))<3 mikor jön a kövii??:)

    VálaszTörlés
  3. De miért nem szabad megcsokólja ????????? miért , miért , miért????
    nagyon jó , siess a kövivel :))

    VálaszTörlés
  4. nem hagyhatod itt abba:OOOOOO
    imádom a blogod gyorsan kövit ♥♥

    VálaszTörlés
  5. Imádom♥Imádom♥és Imádooom♥!!
    Gyorsan kövit!!:))

    VálaszTörlés
  6. Én megb*szódok ezen a gyereken,esküszöm :@ Katasztrófa... Ezek a hangulatváltozásai szörnyűek -.-" De azért még mindig rohadt cuki :3 Én Gwen helyében már rég felpofoztam volna rendesen :D Remélem nyomós oka van rá (ami szerintem lassan kiderül),hogy miért ilyen tetű >.< Gyorsan hozd a kövit *-* ~Dóri :)

    VálaszTörlés
  7. Te úristen :D Most este nagyon unatkoztam és valahogy megtaláltam a blogod és...huuu....aztaaaa *-* Imádom ♥ kurvajólírsz ! :) gyorsan hozd a kövit :)

    VálaszTörlés
  8. Szia! Nagyon, nagyon jó lett, és hamar kövit kérünk! ;) Egyébként itt van egy kis meglepetés: http://lifeinlondon.blogger.hu/2013/08/31/dijak-3-3
    <3 <3 Xoxo

    VálaszTörlés
  9. HÉJ HÉTFŐ VAN!!! Hol a kövi fejezet!!!???

    VálaszTörlés

Serdecznie polecam