Unforgettable; Chapter; 37th

Sziasztok(:

Nos, íííme az Unforgettable utolsó része. Zokogtam, miközben írtam, de nem akarom jellemezni, hogy milyen érzés volt írni, csak annyit mondok, hogy nem szokott úgymond belesajdulni a szívem, amikor saját blogot írok, csak amikor olvasok valami jót:D

Nos, kezdődik a forgetting, ami kicsit rövidebb lesz, mint az Unf, de akkor is lesz(: Hát ezt jól megmondtam:D Ne haragudjatok, de nem tudom hogy mit, és hogy hogyan írjam le amit gondolok, így nem is húzom tovább az időt(: Talán még annyi, hogy plusz infókért itt van a facebook csoport, ha szeretnél, csatlakozz nyugodtan!(:

(Ps: én ezt hallgattam, miközben írtam)

Jó olvasást!xx

Gwendolyn O'Donell

Voltál már olyan ideges, hogy legszívesebben az ajtót is kibasztad volna az ablakon? Arról nem is beszélve, hogy nagyon nagy akarat erő kellett ahhoz, hogy ne bőgjem el magam a féltékenységtől. A hülye liba Harry körül ugrándozott, az izmait tapogatta, végül a karjába karolva beszélt hozzá. Harry folyamatosan próbálta elkapni a tekintetemet, de nem foglalkoztam vele, próbáltam úgy tenni, mint ha észre sem venném, de ez nevetséges. Milyen barátnő lennék, ha szó nélkül hagynám, hogy egy picsa a barátomat, az Én barátomat fogdossa?!

- Gwen vagyok, Harry barátnője - Léptem közbe gondolkozás nélkül, majd elővéve a legszebb mosolyomat bújtam az ÉN barátomhoz.

A vöröskének leesett az álla. - Barátnőd van?!

Harry édesen bólintott, végül ki akarta húzni a kezét a lány öleléséből, de megmakacsolta magát. A szabad kezével hátra dobta göndör haját, ami ugyan úgy esett vissza telt melleire, vállára. Igazából a lány sokkal szebb volt, mint én, kinézetre nem volt az a típus, akikkel a fiúk jól szórakoznak -alias nem volt ribanc-, de ha valaki meghallaná beszélni, tudja, hogy már az. Éjszakai sminket viselt, sokkal szebb volt az én natúr díszítésemtől, ahogy az alakja is jobb volt. Talán a hajszínem volt szebb, de az is csak azért, mert neki kezdett lenövése lenni.

- Naomi - Felelte a fel nem tett kérdésemre. - Harryvel jó ideje ismerjük egymást.

Elképzeltem, ahogy piros fürtjei a kezeim között van, miközben könyörög, hogy fejezzem be a cibálást.

- Noemi! Helló, rég láttalak! - Vigyorgott Mark.

- Naomi - Javította ki.

Mark afféle leszarom fejet vágott, majd továbbra is állvigyorral az arcán csiga tempóba nyomtak egymásnak két puszit. Tudtam, hogy ez afféle legjobb-haverom-hülye-lotyójával-utáljuk-egymást-de-azért-csúfolom kapcsolat, ami kicsit jobban tetszett, hogy ezek szerint Mark se viszonyul olyan fényesen "Noemi"-hez.

- Jujjci! - Kiáltott fel Mark kényes, női hangon. - Milyen gyönyörű édi-bédi a körmöcskéd! Mondd csak, hogy csináltattad? - Vette a kezébe Naomi mancsát, hogy megcsodálja a rózsaszín körmeit, de ő kitépte Mark szorításából.

Kitty nevetve fogta meg a kezem, majd elhúzott Harrytől, akibe kétségbeesettem kapaszkodtam. - Nagyon örültem a találkozásnak, Naomi. De most megyünk sétálni Gwendolynnal. - Mosolygott. - Majd találkozunk. - Vezette át a tekintetét a nőről Markra, majd Harryre, és elrángatott tőle.

Csak addig bírtam, míg meg nem győződtem arról, hogy nem hallanak, de éreztem a hátamon a szerelmem tekintetét. - Ugye tudod, ki ez a csaj? - Töröltem le egy könnycseppet, de amikor bólintott, ugyan úgy kigördültek újabbak és újabbak. - Miért van az, hogy neked Mark a barátod, és még is többet tudsz Harryről, mint én? - Zokogtam.

- Mert mindent tudok Markról, és ebbe a mindenbe rengeteg dologba beletartozik Harry - Magyarázta meg.

Visszanéztem rá, a hajamat az arcomba fújta a szél, miközben szétnyitott ajkaimmal pillantottam rá. Szomorú volt, szívszorító látvány volt az egész, vissza akartam menni hozzá, beletúrni dús hajába, és szerelmes szavakat mondani neki. De bezavart a képbe az a liba, és csak a szájáról tudtam leolvasni, hogy rólam beszél a barátomnak, akivel muszáj voltam megszakítani a szemkontaktust; nem akartam, hogy sírni lásson.

*

- Gyere, együnk - Mutatott egy kis barátságos épületre, aminek a plakátjain különböző péksütik kívántatták magukat.

Összegyűlt a nyál a számba, de tudtam, hogy egy falat se menne le a torkomon. Csak a szemem, illetve az orrom kívánta, a bagett illata az egész utcában elterjedt, sok turistát, vendéget vonzott az isteni mámor.

- Nem vagyok éhes - Fogtam meg a hasam, és mikor nem korgott, bebizonyosodtam róla, hogy tényleg nem voltam az. - Miért kellett otthagynunk őket?

- Gwen, Naomi egy elkényeztetett liba, és az apja rendőr, aki tud arról, hogy miket csinált Harry a múltba, és segít neki, hogy ne derüljön ez ki, feltéve, ha szexel néha a lányával, feltéve, ha nincs barátnője Harrynek, de mivel most neki itt vagy te, meg kell értenie annak a ribancnak, hogy nem fognak szexelni.

- Mármint, a...kurvázásra gondolsz, mint múlt?

A szemöldökét ráncolta. - Nem. Erről se tudsz?

Úgy éreztem, szétszakadok, és éreztem, hogy a térdeimből kimegy az erő, így kénytelen voltam leülni egy padra egy néni mellé, aki élvezte a naplementét, és Párizs varászát. - Mesélj nekem róla!

Sóhajtva huppant le mellém, majd mindent, de tényleg mindent elmesélt kezdve azzal, hogy kiraboltak egy házat, halálra vertek három embert, többször voltak letartóztatva, és további milyen károkat tettek emberekbe, vagy bármi másba. Hogy egyszer megölt egy rendőrt aki rajta kapta őt verekedésen, hogy egyszer megerőszakolt egy lányt, és hogy két hónapot már ült börtönbe. Úgy éreztem, össze esek. Nem bírtam tovább hallgatni, megállítottam Kittyt.

Sírtál már úgy, hogy nem kaptál levegőt?

Szerelmes vagyok belé, pedig semmit, de tényleg semmit nem tudok róla.

Szeretem őt.

Őt, ezt a...ezt a két lábon járó veszélyt.

A végére már szegény néni is a kezemet fogta, míg Kitty vállán zokogtam, és ordítottam, hogy anyát akarom. Éreztem a barátnőm remegő testét, próbálta magát vissza fogni, és erősnek látszani, miközben tudtam, neki is fáj, bár nem annyira mint nekem. Mi a fenéért nem szólt nekem senki ezekről? Tudtam, hogy Harry nem egy szent, de nem gondoltam volna, hogy ennyire elfajult a dolog.

- Haza akarok menni! - Sikítottam.

Kitty mellkasa megemelkedett, miközben sóhajtott, és közölte, hogy Harry meg fogja ölni, amiért ezeket elmondta nekem. A barátomhoz akartam bújni, de nem tudtam. A tények, amiket megtudtam róla, teljesen megváltoztatta a véleményemet róla, de arról nem tehetek, hogy még legbelül reménykedek benne, hogy ezek csak hazugságok, hogy ezeket csak álmodom, és hogy nemsokára felébredek Harry karjaiban mondjuk Nizzába.

- Üss meg! -Kértem.

A szemöldökét ráncolta. - Mi?

- Gyerünk! Üss meg! - Ragadtam meg a kezét. - Fel akarok ébredni!

Zavart volt, nem tudta, hogy mit tegyen. Nem lett volna képes megtenni, de én semmi másra nem vágytam, mint fájdalomra.

- Gwen, nem álmo...

- Üss már meg! - Ordítottam, ő pedig megrémülve sikított.

Éreztem a tenyerét az arcomon, és zokogtam, amiért még nem ébredtem fel. Sürgősen kiabáltam még egy ütésért, amit pár másodperc múlva meg is kaptam. Kitty sírása az enyémmel versenyzett, miközben az ujjaimat a csontjaiba fúrtam, hogy folytassa.

- Gwen! - Könyörgött. - F-Fejezd be!

- Haza akarok menni! - Jelentettem ki, ő pedig már rohant is velem.

*

- Csak..Várj itt, gyorsan összepakolok neked! - Remegett, miközben felrohant a lépcsőn.

Imádkoztam, hogy Kitty ne szóljon Harrynek, vagy hogy esetleg ne hogy betoppanjanak, de ismerem a sorsomat, és úgy is tudomást fog a percekben szerezni arról, hogy mi a helyzet így...így mindennel. Nem vele, se velünk, ez kivételesen rólam szólt, és utáltam a tudatot, hogy én vagyok a középpontba.

Mint az sejtettem, nyitódott az ajtó, és Harry jelent meg az ajtóban, mögötte Mark. Arcán ezerféle érzelem suhant át, én pedig meghaltam újra, újra és megint. Önmarcangoló érzés volt, azt hittem, bocsánatot kér, hogy nem mondta el, ehelyett nagy léptekkel közeledett hozzám, megragadta az alkaromat, és szorosan fogta.

- Hova a fenébe akarsz menni? - Közel hajolt az arcomhoz, gúnnyal teli szavait köpte. - Mert szerintem sehova.

Nem akartam sírni, de nem bírtam ki. A kezemen érzett fájdalom elnyomta a csalódottságot, amit éreztem a mellkasomban, de nem eléggé, hogy el is tudjam őket felejteni.

- Össze van pakol...Harry, engedd el! - Sikította Kitty, majd leejtette a két bőröndömet a kezéből.

Gyönyörű látvány lehetett, ahogy: Én zokogtam, Harry egyik kezével a karomat fogta, a másikkal Kittyt akarta elhessegetni, aki a tenyerével ütötte hátát, arcát, vagy amit éppen ért, Mark pedig próbálta lefogni, miközben Harryt szerette volna leaggatni rólam.

- Harry engedj el! - Zokogtam.

Neki elege lett, és egyszerűen hason ütötte (!!!) Kittyt, aki nyüszítve esett össze. Az ajkaim elnyíltak, a szabad kezemmel egy ütést mértem be Harry arcára, és piros foltot hagyva maga után adtam neki még egyet.

Mark szava elakadt, az állkapcsa megfeszült, és egy tíz pontos vetődéssel ugrott rá az erőszakos barátomra, ezzel Mark lerángatva őt rólam. Mind a ketten a földön voltak, míg Harry nem fogta fel a helyzetet, Mark ráült, és ököllel verte, én pedig felsegítettem Kittyt, majd hangosan felkiáltottam, hogy szálljon le Mark Harryről, de a helyzet cserélődött, így ő volt felül, és ütéseket mért az alatta lévő személy arcára, fejére, illetve minden testrészére, ahol érte.

Nem tudtam, mit csináljak, Kitty jobban nézett ki, de szemeiből patakokban folytak a könnyek, akár csak nekem, ő is aggódott a barátja miatt, én pedig bár utáltam, hogy nem mondott el semmit, jobban féltettem, mint valaha. Minden egyes porcikám izzadt, de a kezeim fagyosak voltak. A vér kifutott a kezeimből, a lábam zsibbadni kezdett, majd gondolkozás nélkül kiabálni kezdtem:

- Utállak!

Harry keze megakadt a levegőbe, majd remegni kezdtek. Tudtam, hogy lehunyta a szemeit, hatalmas nyelése hallatszott a csendes szobába, majd óvatosan rám nézett, mint ha csak tudta volna, hogy össze is törhetne a tekintetével.

- M-micsoda? - Dadogta.

- Utállak Harry! Utállak azért, amit tettél, utállak, mert nem mondtad el!

Mellkasom sűrűn emelkedett fel, s le, szívverésem kiszakította a mellkasomat. Könnyes tekintettel szállt le Markról, majd óvatosan közeledett felém, de én félve hátráltam.

- Ne gyere közelebb. Nem akarom.

Teste minden egyes porcikája remegett, tanácstalanul túrt bele hajába vérfoltokat hagyva rajta. Istenem, mindenhol bordó tócsák pihentek, amiket Mark teste táplált. Kitty megtörte a csendet, eddig visszafogott zokogása feltört, és a félig holt Markhoz sietett. Gyorsan guggolt le hozzá, nem törődve a sok vérrel tapasztotta ajkait az övére, majd szerelmes szavakat mondott neki, Mark pedig aranyosan mosolygott rá, és próbált felállni.

- Gwen - Lépett egyet Harry. - Ne...Csak...Kérlek, ne hagyj el. - Belerezzent a hangja, miközben egyből a lényegre tért.

Nem tudtam hátrálni, a hátam a falnak ütközött, és észbe se kaptam, már előttem volt. A nyakam kitekeredett, miközben felbámultam rá, el akartam tolni magamtól, de nem mertem hozzá nyúlni. Én féltem tőle.

Hamar elém térdelt, kezei lassan nyúltak az enyémért, de elhúztam onnan őket. Siralmas zokogás tört rá, szorosan ölelte át a derekamat.

- Szeretlek, Gwen. Szeretlek! Szeretlek, szeretlek, szeretlek!- Mondta kétségbeesetten. - Szeretlek! Mindig is szerettelek. Mindig is foglak.

- Szállj le rólam! - Hangomra nem ismertem rá, annyira magas volt.

Kezei szorosabban lettek körülöttem, de a térdemmel ellökve magamtól siettem Markhoz, akik már az ajtóban álltak, és azt hiszem, rám vártak. Megragadtam a bőröndömet, és porrá tört szívvel pillantottam vissza Harryre.

A nappali közepén ült, a térdeit magához húzta, és csendben sírt.

A legrosszabb az egészben, hogy nem Kitty, vagy Mark maradt egyedül, még nem is Harry, mert azt kapta, amit érdemelt.

Én maradtam egyedül.