2014. január 2.

Unforgettable; Chapter; 29th

Hi, guys!

Oké, nézzetek nyálasnak, de én annyira imádlak titeket, hogy azt lehetetlen elmondanom. De tényleg! Kérdezzétek meg a bátyámat is, hogy bőgtem ma legalább négy órát a gép előtt, ahogy visszaolvastam minden egyes hozzászólást. Bevallom, nem is olyan rossz ez a blog. Mármint a történet, és maga Gwerry (az írásomat nem szeretem). (: Az előző részhez elfelejtettem írni, de most utólag boldog új évet mindenkinek!(:
Amúgy csak én fogok sírni, ha vége lesz a blognak?:D

És új tumblr!(:

Have a nice day!Xx

U.I.: ismét egy ízlésesen szar rész c':

Harry Styles:
Legalább kétezren álltak a sorba, én pedig egyszerűen oda adtam egy csávónak a pénzem, hogy vegye meg helyettem, hisz nem volt kedvem a kétezres fok melegben álldogálni. Így leültem egy padra egy a alá, s vártam a két tölcsér fagyit, hogy megkapjam. Nos, egy fél óra múlva kaptam a kezembe,s kocogtam vissza mosolyogva Gwenhez.

Érdekes volt, hogy üldöztek a rendőrök, egy rakás fenyegető üzenetet kaptam Samtől, de olyan, mint ha semmi sem történt volna. De komolyan! És az a baj, hogy fogalmam sincs, hogy miért.

Azt hiszem, ilyen rend még sosem volt az életemben.

Mikor már láttam a kis szőnyegünket a parton, egy ezer wattos mosolyt villantottam Gwenre, mikor elértem, hogy a tekintete csak rám terelődjön. Zavart volt, azt hiszem a cuccait pakolgatta, de amikor meglátott, mindent eldobott a kezéből, s rohanni kezdett. Elsőnek nem értettem, de aztán mikor rájöttem, egy világ omlott össze bennem, s minden teher a vállamra nehézkedett, mint ha mindig is ott lettek volna. Gwen!

Elhajítottam a fagyikat, majd rohanni kezdtem utána. Hangosan káromkodtam, mikor átszlalomozott az idióta kocsisok között, akik hirtelen fékeztek le, s beintettek, vagy dudáltak Gwennynek. De nem érdekelt rohantam utána, a forró aszfalt égette a talpamat, és azt hiszem, ráment egy biciklis a lábamra, de valahogy nem tudott érdekelni. Istenem, nem akarom elveszíteni! Az egyetlen jó dolog, ami történt velem. 

Egy ideig követtem, simán utol érhettem volna, de sokkal fürgébb volt, így a rengeted ember között kényelmesebben elfért, míg én mindenkit félre lökdöstem, így elveszítettem, de nem adtam fel.

- Gwen! - Kiáltottam, de semmi, eltűnt. - Elnézést! - Szaladtam egy párhoz oda, akiket Gwen véletlenül felborított. - Merre szaladt?

Jobbra mutattak, ami az utca túloldalán volt, azaz a tengerparton. Nagyot sóhajtottam, s kicsit jobb kedvem lett, mikor megláttam már-már a távolodó szerelmemet, én pedig utána futottam.

*

- Gwen, maradj nyugton! - Emeltem fel a hangom.

Igen, azt hiszem, több kilométerre lehetünk a fő parttól, és sikerült találnunk egy kis sziget féleséget, amiket 2-3 méteres sziklák vesznek körül. Gwent egy kicsinél találtam meg zokogva, kisírt szemekkel. Fogalmam sincs, hogy mit csináltam, de hatalmas bűntudatom volt, szégyelltem, s a pokolba kívántam magam. De Gwen a karjaimba ficánkolt, s nem akart semmit se kinyögni, csak harapdált és csapkodott, hogy tegyem le.

- Engedj egy te mocsok patkány, soha többé nem akarlak látni! - Sikította, végül bokán rúgott, de nem engedtem el.

Erősebben szorítottam, mire segítségért kiáltozott, én pedig befogtam a száját, mire nyalogatni, s harapdálni kezdte. Hangosan ordítottam fel a harapást illetően, nagyon fájt, de közel sem annyira, mint a tudat, hogy valamivel megbántottam, s miattam zokog a karjaimban.

- Gwen, nyugodj le, és mond meg, hogy mi a lófaszt csináltam! - Kiáltottam teljes erőmből, és amikor nem ficánkolt, nem sikítozott levettem a tenyerem a szájáról, majd letettem a földre az ölemből, de nem engedtem el, mert féltem, hogy elszalad. - Nem mész el?

Kis szünet után leengedtem a karjaimat körülötte, s a kezeit az enyémbe vettem. Akármennyire is próbálta elhúzni, nem sikerült neki, makacs volt, de én is. Még szerencse, hogy egyedül vagyunk, mert valami zsaru biztos letartóztatna szexuális bántalmazásért, ha Gwennyn múlna.

- Mi a baj? - Kérdeztem viszonylag nyugodtan.

- M-m...Hallottam ahogy...amikor mentem megnézni hogy hol vagy, és egy lány..a n-nevedet nyögdécselte a wc-ben..és megcsaltál - Keserves zokogásba kezdett, s elengedtem a kezeit, hogy beléjük tudja temetni az arcát.

Várj. Mi?!

- Te mi a jó szent szarról beszélsz?! - Akadtam ki, ő pedig a szemembe nézett, rám pedig rám jött a sírhatnékom.

- Elmentem megnézni, hogy hol vagy addig. Nem voltál sehol, gondoltam hogy csak én vagyok bamba. Azután elmentem pisilni, és hallottam ahogy egy nő a nevedet nyögi, meg ilyenek. - Sokkal magabiztosabb volt mint egy fél perccel ezelőtt.

- Szóval te azzal vádolsz, hogy megcsaltalak - Mondtam inkább magamnak.

- Végül is nem csaltál meg, mert nem járunk. De nem kellesz sehogy se, ha ilyen egy...egy tapló vagy!

Elengedtem a fülem mellett a megjegyzését, az arcát a tenyerem közé vettem, és rámosolyogtam.

- Miért, szeretnél velem járni?

- Nem! - Ráncolta a szemöldökét, mire hátrahajtott fejjel felnevettem.

- Na még egyszer. Legyél a barátnőm, Gwen. - Néztem mélyen a szemébe.

Halványan elmosolyodott, majd aprót bólintott, én pedig meg akartam csókolni, de nem engedte.

- Nem te voltál? - Kérdezte, mire megráztam a fejem. - Akkor hol voltál?

Elmeséltem neki mindent, a végére pedig a fejét fogta, hogy hogy lehet ilyen idióta. Nem tagadom, kicsit elrontotta a délutánomat, de most már hivatalosan is van egy gyönyörű, kedves, okos, szép, intelligens, szexy s naiv barátnőm, akibe határtalanul bele estem.

Persze, nem hitt nekem akármennyire is naiv, így elmentünk a fagyis standhoz, ahol még a srác akit megbíztam, hogy vegyen nekem fagyit, ott labdázott  közelbe. Tettem fel a kérdéseket, ő pedig megijedve válaszolt rájuk. Komolyan, úgy éreztem magam mint az FBI, Gwen pedig a végére totál elpirult, hogy tényleg azt hitte, hogy megcsaltam. Haha, de csak hitte! Soha nem veszíteném el, túl sokat kellett vele szenvednem, hogy itt járjunk, hogy a barátnőm, bár nem hiszem, hogy tisztában van vele, hogy hogy érzek iránta, de annak is meg lesz a maga ideje, hogy bevalljam neki, mit is gondolok róla azóta, mióta kócosan, egy pólóba és egy rövid nadrágba megláttam az ajtajukba, amikor felégettük a házat.

- Kittyék most hol vannak? - Kontyolta fel gyorsan a haját.

- New Yorkba. Azt hiszem. - Mosolyogtam, s miután elkészült gyönyörű hajával elindultunk haza. - Mi holnap délután indulunk Chicagoba.

Egy mosolyt villantott rám, három kis lépéssel közelebb jött hozzám, majd lábujjhegyre állva megcsókolt. Szinte egyszerre hatolt be a nyelvem az ajkai közé, s nyitotta ki a száját, hogy ezt meg tudjam csinálni.

*

Csodálkozva néztem, ahogy egy 20 éves körüli fiú a kezembe nyom egy dobozt, amibe van valami. A csomagot Gwendolyn O'Donell névre címezték, és pont ebbe a szállodába küldték, és fogalmam sincs, hogy hogy lehetséges ez. Kicsit megráztam a csomagot, mire...mire nyávogott egyet (?!), én pedig megértettem a lyukakat a csomag tetején, oldalán. Kinyitottam, s örömmel fogadtam (nagyobb csodálkozással, de az mellékes) Gwerryt, a kicsi cicát, akit még anno Gwennek vettem, mert lelki ismeretfurdalásom volt amiért hagytam, hogy had itassák le, míg én egy másik csajjal voltam elfoglalva.

- Gwen! - Kiabáltam, mire ő egy francia bugyiba és a Ramoneses pólómba kijött a fürdő szobából, miközben a fogát mosta.

- Mi a...Úristen! - Kiáltotta, majd gyorsan kiöblítette a fogát, és már a kezébe is volt a pici cica, alias Gwerry (még mindig nem tudom, mi ez a név).

- Hogy kerül ide? - Vigyorgott, majd babusgatni kezdte a lelapult fülű állatot.

- Nem tudom. Szerintem szegényt postán adták fel, vagy valami. - Szegény cica.

Figyeltem, mennyire örül Gwennek, és hogy mennyire örül nekem, aztán leesett, hogy honnan is lehet neki a neve. Azt hiszem. A Tom és Jerryből a Jerryt átalakította, és így lett Gwerry belőle. Nem is volt olyan nehéz, elsőnek azt hittem hogy esetleg egy exéről nevezhette el, nem is tudom, talán egy ismeretlen bolygóról, vagy valami ilyesmi.

- Szerinted ha nem robban fel a ház, akkor sosem találkoztunk volna? - Kérdeztem gondolkozás nélkül, de megbántam.

A szemöldökét ráncolta. - Nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy most már nem tudnám nélküled elképzelni az életemet. És amúgy hogy robbant fel a ház?

Kíváncsi szemei beszédre késztettek. - Nem is tudom, hogy hogy kezdődött. Zayn és Ben egyik hobbija az ördög bot dobálás, ami igazából nem nagy cucc, csak hogy mindig meggyújtják, mert így látványos. És az a baj, hogy nem emlékszek, hogy hogy kerültünk a ház közelébe, de voltunk olyan hetvenen körülbelül, és vagy hatan dobálták a botot. - Szünetet tartottam, Gwen az ölében Gwerryvel, nagy szemekkel figyelt, meg akartam csókolni. - És kicsit eldurvult. Mármint felöntötték benzinnel az utca egy részét, és ha elejtették akkor ég az egész környék. Aztán mindenki leitta magát, és megfeledkeztek arról, hogy benzines az út, ezért mindenki dobálni kezdte, és...és ennyi. A ház felgyulladt, mindenki futott, mi maradtunk utoljára, hagytuk, hogy a tömeg had meneküljön elsőnek, és Mark bement a nőért aki bent lakik. Én csak a kutyát mentettem a kertből, Marknak nagyobb a tapasztalata a tűzzel kapcsolatban, és nem csak azért mert egy sétáló idegbomba a barátnője. - Fintorogtam, mire felnevetett. - Utána meg futottunk, de megláttalak téged. - Néztem mélyen a szemébe, majd közelebb hajoltam hozzá, s megpusziltam. - És úgy voltam vele, hogy ha nem találkozunk, akkor én öngyilkos leszek, vagy nem is tudom, de láttad, hogy meg is álltam, mikor kijöttél, és vissza akartam menni elkérni a számodat, vagy ilyenek, de Zayn rám szólt, hogy mennyek.

- Igen, azt hiszem, életünk legrosszabb húzása lett volna ha nem találkozunk, mert nem kaptam volna meg Gwerryt! - Emelte fel a cicát, mire mind a ketten felnevettünk.

10 megjegyzés:

  1. Asszony!

    Megint hihetetlenül jó lett, bolond vagy ha azt hiszed, hogy nem. Nagyon cukik együtt, örülök, hogy Harry nem lépett félre. TOM ÉS JERRY?! Komolyan?! Hazza Logic. Nagyon várom a következőt!
    xx
    Dorothy S.

    VálaszTörlés
  2. Haha, megjöttem a boci szemekkel :D:D:D

    Ajj, annyira kis bénácskák együtt... De örülök, hogy nem csalta meg Harry Gwen-t és hogy ezt tudom, ma már jól fogok aludni ^^ Lol:D
    Amúgy Tom és Jerry? Ex? Különleges bolygó? :D Wow, gratulálok! Pedig annyira egyértelmű lenne, mert hasonlít a Gwenny-re, de mindegy, ez így viccesebb:D Siess a következő résszel!
    Ja! És sem ez, sem a múltkori rész nem lett szar, szerintem agyadra ment a téli szünet!:D
    Na én ennyi lettem volna mára, megyek és elteszem magamat holnapra. Puszi, Betti xxx

    VálaszTörlés
  3. Én tuti bőgni fogok ha vége lesz a blognak!!Annyira a szívemheznőőtt!! annyira imádom olvasni..mert jól átlehet élni a történetet meg jól fogalmazol és viccesen irsz ...a múltkori résznél pedig a végén majdnem sirtam hogy milyen szemét Harry..de a mai résnél mkor megláttam...nagy kő esett le a szívemről!!nagyon várom a kövi részt!!:)<33

    VálaszTörlés
  4. Ez az a nőt nem Harry eresztette meg , akkora kő esett le a szívemről, de komolyan , nagyon jó lett , de az a Tom & Jerry , vagy az exe nem máá , de siess a kövivel várom :))

    VálaszTörlés
  5. Mint mindig most is eszméletlenül jó :) szuper vagy, és az egész sztori csodálatosan jó :D nagyon várom a kövit ♥

    VálaszTörlés
  6. Ohh *--* Istenem :D Nagyon jó lett *-* Imádom :3 Köviit *O*

    VálaszTörlés
  7. Hát ez nagyon jó lett, ne legyél bizonytalan! Nem tudom mennyire boldog voltam, amikor láttam, hogy ma is hoztál új részt, ami megjegyzem: fantasztikus lett!! Nagyon szeretem az írásaidat, csak így tovább! :-)

    VálaszTörlés
  8. Harry te naon beteg vagy még hogy a
    Gwerry = Gwen + Jerry -ből van ( haha ezt jól kitaláltad).
    Szerintem már többünk fejecskéjében is megfordult az hogy a Gwerry nem a Gwen + Jerry párosból alakult ha nem
    a Gwerry = Gwen + Harry össze vonása.(kérlek erősítsd vagy cáfold az elméletemet de szerintem így a leglogikusabb de, ha mégsem ez a rejtélyes név megoldása akkor írd le a megoldász vagy ha az egyik részbe tervezted valahogy bele írni akkor pedig emlitsd meg a válaszodban előre is köszi ^_^)
    Na de most térjünk rá a részre szerény véleményem szerint nem vagy tisztában az írói képeségeiddel és nagyon is lebecsülöd egyes fejezeteidet amikor pedig pont az elentétje remekül írsz és ézzel mindenki egyet ért.
    Kérlek a Broken című farkasos fanfiction-onre is hoz rész illetve én nekem egy ismerősö mondta hogy te írod ha pedig még sem akkor bocsi.Köszi az úk rész és siess a kövivel.
    Mrs. One Direction

    VálaszTörlés
  9. "Figyeltem, mennyire örül Gwennek, és hogy mennyire örül nekem, aztán leesett, hogy honnan is lehet neki a neve. Azt hiszem. A Tom és Jerryből a Jerryt átalakította, és így lett Gwerry belőle. Nem is volt olyan nehéz, elsőnek azt hittem hogy esetleg egy exéről nevezhette el, nem is tudom, talán egy ismeretlen bolygóról, vagy valami ilyesmi."- Hát én besírtam ezen a részen x'DD Ilyen ütődöttet :D Gwenny is kis okos :P Hogy gondolhatta, hogy Hazza lefeküdne mással ?! O.o Fuck logic. -.-" De őket így kell szeretni :33 Hát Dóri Te ritka hülye vagy :O Hogy gondolhatod azt, hogy nem írsz jól ??? :@ Térj észhez asszony, vagy én foglak, de az fájni fog!! ;) Nagyon jó rész lett *-* Megsiratott, a bevezető meg az egész rész rendesen :'( Ne legyen még vége :( Gyorsan kövit :-* ~Dóri :)

    VálaszTörlés
  10. Szia :)
    Most találtam rá a blogodra és nagyon imádom *__* Remélem gyorsan hozod a kövit, mivel kinyiffanok :D Mit nem tetszik neked az írásod ? Na ne szórakozz mert segbe rúglak :D Igenis tetszen az írásod magadnak mivel baromi jól írsz :) Amúgy mikor vége lesz a törinek és is sírni fogok :'( Szóval próbáld meg minél később befejezni :)
    Díj nálam : http://light-of-life-fanfiction-harry-styles.blogspot.hu/

    puszi, Easy

    VálaszTörlés

Serdecznie polecam