2014. január 14.

Beautiful Asshole - Részlet

Íme a következő blogomnak egy kis részlete. 
A blog traileréért katt IDE. Az előzetesben technikai okok miatt Selena Gomez játszik, de a blog szereplője más lesz.

Figyelem! Bárminemű másolás súlyos következményeket vonhat maga után! 
Részlet

1. Fejezet

Le se tagadhattam volna a hasamban hányódó bukfenceket, mint ha csak érezné, hogy valami nincs, s nem is lesz rendben. Elköszöntem a barátaimtól, megkerestem a lila esernyőmet, belebújtam a kabátomba, majd nagy sóhajok kísérvén léptem ki a zuhogó esőre. Az esernyőm megvédett az esőcseppektől, de a csizmám egyből átázott, ahogy beleléptem egy nagy, a teliholdban ónix színű pocsolyába. Csendben átkoztam magam, majd elővettem a telefonomat, hogy felhívjam anyát, de nem volt elérhető. Biztos az új barátjával szórakoznak valahol.

Amióta anyának barátja van, én egy amolyan harmadik kerék szerepet töltöttem be az életébe. Sokkal jobban odafigyel magára, hogy hogy megy ki az utcára, hogy áll a haja, a körmei ápoltak-e, esetleg hogy áll a fenekén a ruha, amiről az én véleményemet szokta kikérni. Akármilyen popsija van egy gyerek után, mindig rávágom, hogy csinos minden dombja, és ezzel a válasszal meg is elégszik. Úgy tűnk, tényleg fontos neki Mike véleménye.

Magamban szitkoztam ahogy láttam begöndörödni kivasalt hajamat, de nem foglalkoztam vele, bármennyire is zavart. Éjszaka van, ilyenkor nem lát senki, vagy is nem hiszem, hogy egy pszichopata állat hazáig követne azért hogy betörjön a házunkba és elvigye a hajvasalómat és az összes gumicukrot.

Árnyak suhantak át mögöttem, s valakinek a tekintete égette a tarkómat. Reflex szerűen megpördültem a tengelyem körül, s valami hatalmas megkönnyebbülést éreztem a mellkasom tájékán, mikor egy kutyus kocogott el mögöttem, szájában egy félig megrágott csonttal.

Kihalásztam a táskámból a fülhallgatómat, csatlakoztattam a telefonomhoz, s az egyik végét már bedugtam a fülembe, amikor Asher a nevemen szólított magam mögül. Feltételezem ő volt, hisz neki van szinte már basszus mély hangja, ugyan is az elmúlt négy évben rengeteget mutált.

- Csak nem köszöntem el, mert a mosdóban voltam. Szia. - Mosolygott kifulladva, futhatott utánam, gondoltam.

- Semmi baj, kerestelek. Hétfőn találkozunk a suliba. - Mosolyogtam, s egy baráti ölelés után kínos csend lett.

Már az ovi óta többet éreztünk egymás iránt, mint barátság, de ezt sose mertük bevallani egymásnak. Oviba és általánosba alsóba túl korai volt, felsőbe pedig túlságosan koncentráltam a felvételire. Gólyaként meg adathatott volna az alkalom, de neki barátnője lett -később kiderült, hogy csak azért, hogy féltékennyé tegyen, hát mit is mondjak, sikerült-, és ez a kapcsolat tizedikig tartott neki, és vagyunk most tizenegyedik félévébe, és sehol semmi. Talán ez jó pillanat.

- Azt hiszem, ugyan arra gondolunk...megint - Tekintetével az arcomat fürkészte, s amikor nem válaszoltam, témát váltott. - Jól áll a göndör, hordhatnád többszö...

Nagy szemekkel néztem, ahogy egy kéz hátra rántja, majd ugyan olyan nagyságú kezeket éreztem meg ajkaimon, végül egy másik mancsot a hasamon, s egy testet magam mögött. Erősen fogta be számat, annyira, hogy már vér ízt éreztem nyelvemmel, s a hasam is sajgott.

A sötétbe csak árnyékokat láttam, a kisebbik minden bizonnyal Asher volt, míg egy másik sötét alak kezei landoltak Ash arcán. Automatikusan felkiáltottam, de csak értelmetlen nyüzsgések jöttek ki befogott ajkaimból, és hiába próbáltam kiszabadulni, csak erősebben fogott le.

- Nyughass, kurva! - Kiáltotta, majd a hátamba térdelt, én pedig sikítva estem össze.

Továbbra is szorosan fogott, nekem pedig megállt a szívem, amikor a nagyobbik alak egy éles dolgot vésett Ash hátába, akinek a térdei megcsuktollak, s hulla ként esett a földre.

Hátrálni próbáltam mikor az az ijesztő alak felénk közeledett, de csak lábakba ütköztem.  Hatalmas fekete cipőket láttam magam előtt, s azt hittem, ott fogok elájulni a mögöttem lévő férfi szorításában.

- Kösz, Trav, innentől átveszem. Csak vigyél haza. - Szólalt meg.

Hangja mély, sokkal mélyebb mint Ashernek, s szexys, mint ha csak csábítani akarna. Nem tudtam biztosan, hogy a hangja rekedtsége miért is volt, a cigi miatt vagy ilyen alapból, de a körülményektől eltekintve tetszett, olyan hang, ami egy á betűvel is kínos helyzetbe hozhat.

Zavarba ejtő könnyedséggel kapott az ölébe, de az ajkaimat nem hagyták szabadon. Egyik kéz váltotta a másikat, de a mély hangú kicsit enyhített a szorításon, mint ha csak érezte volna a vért a tenyerén. Egy halottas kocsi féleséghez sétált, s a hátsó ülésre ült be velem, míg a durva-szájszorító ember a vezető ülésbe foglalt helyet.

Kilencven fokkal jobbra fordítottam a fejem, mikor levette magáról az eddig viselt fekete kendőt, ami csak a szemét hagyta szabadon, a homlokát göndör, fürtös haja takarta. Elsőnek undorodtam, sosem jött be ha egy fiúnak göndör a haja, aztán felfedte gyönyörű arcát. Smaragdzöld írisze világított a sötétbe, rózsaszín, csókolni való ajkait lefelé biggyesztette bosszúságában, miközben megnézte a telefonján az időt, ami okosabb bármelyikünknél is.

Mint ha csak megérezte volna, hogy őt nézem, továbbra is kedvetlenül pillantott rám, s csak akkor tűnt fel, hogy milyen közel volt az arca, amikor kissé elhúzódtam. Homlokaink majd nem összeértek, én pedig begyűjtöttem minden erőt az államba, és egy határozott mozdulattal ráharaptam az ujjaira, amik a számat fogták. Halkan felszisszent, szitkozott, a szemeit összeszorította miközben próbálta legyőzni a fájdalmát.

- Ááááá! Elengedem azt a kurvás szádat, csak ne sikíts! - Ordibálta az arcomba, majd lekapta a kezeit rólam.

Én persze totál kiakadtam. - Engedj egy te hülye barom! Nem tudom mit akarsz velem, de hogy ha a rendőrök sittre zárnak, én röhögve fogom figyelni ahogy a börtönbe döglesz, mint egy idomítatlan állat!

- Jobban szeretem, ha seggfejnek neveznek, gyönyörűm - Felelte nyugodtan, én pedig a térdemet lendítve a gyomrába rúgtam.

Hangosan nyüszített, míg én kimásztam az öléből és kinyitottam az ajtót. A felső testemmel lógtam ki, tenyerem már a betont súrolta, s bár égette piciny kezemet, csak egy célom volt: menekülni. Ki tudja mit terveznek velem, de én semmi áron nem akartam megtudni. Akaratom ellenére is eszembe jutott a két hónappal ezelőtt eltűnt Cindy, aki végkimerülésben meghalt. A rendőrök nem erőltették meg magukat, egy hónapig nyomoztak a tettes után, de csak annyira jutottak, hogy szexuális bántalmazás miatt alakult úgy ahogy. 

- Bazdmeg! - Kiabálta a zöld szemű, majd erőszakos mozdulattal a kocsiba húzott, s belökött az ülés másik felébe.

Keze lendült, s az arcomon csattant, én pedig fájdalmasan visítottam, majd valami nyöszörgés féleséget produkáltam, míg el nem múlt az égető fájdalom. Nem sokáig élvezhettem az érdekes megkönnyebbülést; újabb három pofon ért, és mindegyik piros foltot hagyott az arcomon, nyakamon.

- Jó, Harry, elég lesz, szerintem így is kómában lesz míg nem érünk haza - Szólt az a valaki aki a kocsit vezette.

Ó, Harry. Legalább könnyebb lesz kideríteni, amikor besétálok anyával a rendőrségre, hogy ki is volt az a seggfej aki elrabolt, ha minden igaz semmi mást nem fog velem csinálni, hisz igyekszek megszökni.

A kocsi hirtelen fékezett, én pedig lefejeltem az előttem lévő ülést. Fájdalmat éreztem a homlokomnál, s mikor oda fogtam a kezemet, vér borította be az egészet. Remek.

- Megjöttünk, gyönyörűm - Nyúlt értem, de én elhúzódtam.

- Seggfej - Köptem oda neki, mire elégedetten elvigyorodott.

- Gyönyörű seggfej. Nem rossz párosítás. - Kapott az ölébe, majd besietett velem egy panel házba, s meg sem állt egy fa ajtóig, míg én folyamatosan próbáltam kiszabadulni az öléből.

6 megjegyzés:

  1. Ez rohadtjoo*-* uristeeenm.naagyon joo.dee varom a kovi reszt tudom hogy most egy ideog nem lesz de siess kerleek♥

    VálaszTörlés
  2. Aztaaaaaa *-----* Dóri *-* megin hatalmasat alkottál *-----*

    VálaszTörlés
  3. Ez kibebaszottul jó :o :$ Alig várom, hogy kész legyen a blog *-* Nagyon gyorsan készítsed el <3 Kikúrt ügyes vagy :-* ~Dóri :)

    VálaszTörlés
  4. ahhww*--* ki-be baszott jó...nagyon várom a folytatáást!!:)

    VálaszTörlés
  5. Azt a kurva az elején azt hittem hogy ez is egy ilyen szerelmi történet féleség lesz vagyis nyálas , de nem és ááááááááhh , alig várom hogy lássam a többi részt mert ez PER-FECT

    VálaszTörlés
  6. Imádoom, *--* be tudná nekem valaki linkelni a blogot!! ;*

    VálaszTörlés

Serdecznie polecam