2013. július 1.

Unforgettable; Chapter; 5th

Hi, guys!

Sajnálom, kicsit rövidebb lett, mint azt terveztem, de el kellett mennem.
Továbbá nagyon nagyon örülök a tíz feliratkozónk, és a majd nem háromezer megtekintésnek. Nem nagyon volt olyan blogom, amire ennyire jött volna a visszajelzés, vagy bármi más, ami azt jelzi, hogy igen is olvassák  blogomat, és viszonylag szeretik. Jó olvasást!

Have a nice day! Xx

Gwendolyn O'Donell

Tökéletes, piercingekkel díszített fejével intett nekem, hogy jobban kapaszkodjak. Nem akartam, túlságosan is izgultam, hogy mögötte ülök, testem az övére simul, combjaink össze érnek. Végül résnyire nyitott ajkakkal sokkal szorosabban öleltem magamhoz. Egy laza mozdulattal berúgta a motort (megijedtem), s már száguldottunk is. Balra kanyarodott, ahol eredetileg jöttünk a McDonald's felé, egy hosszú egyenes utca volt, végén a bowlinggal. Tudtam, hogy most vagy le fogok repülni a szexynek mondható motorról, vagy  szuszt is kiszorítom szegény srácból. Lélegzetem nehéz lett, mikor csuklójával megrántotta a járgányt, az meg szinte repült alattunk. Tudtam, hogy jól szórakozik rajtam, mikor teljesen hozzá másztam, próbáltam annyira közel lenni hozzá, amennyire csak lehetett, talán még jobban is. De nem tudtam vissza fojtani a sikításomat, mikor egy kereszteződéshez értünk, s majd nem belénk jött egy Honda. Viszont a Punkom egy ügyes mozdulattal kikerülte, ezzel megelőzve a nem kis sérüléssel járható ütközést.

- Lassíts! Meg fogunk halni. - Hangom magasabb, s enyhén kétségbeesettebb volt, mint azt szerettem volna.

Csak morgott, majd gyorsított. A motor zúgást adott ki magából, amitől kiskoromban mindig is féltem. Ha most külső szemmel nézném magunkat, biztos elítélném a Punkomat, s nem csak tetoválásai, és piercingjei miatt. Száguld, s ki tudja, ha gyönyörű, zöld, felejthetetlen íriszei nem lennének ilyen figyelmesek, hány koccanás lett volna az elmúlt egy percben.

*

- Te nem vagy normális! - Nevetett Mark, majd megpaskolta a motorosom hátát.

A Punkom vállat vont, majd rám pillantott. Szemeiben a zöld legalább ötszáz árnyalata pompázott, fekete pupillái aprók, szinte alig láthatóak voltak. Ismét próbálkoztam; ajkaimat óvatos mosolyra görbítettem, miközben Mark dumált neki valamit, de nem figyelt rá. Piercinges szájára harapott, nem mosolygott. Vagy is nem teljesen. Ugyan is ajkai enyhén megrándultak, majd zavarába a telefonját elővette, s úgy tett, mint ha írt volna valamit. A félig punk srác vigyorogva figyelte, hogy mit csinál, majd hamar kitört belőle a röhögés, mikor látta, hogy elpirult, de hamar össze szedte magát. Fülig érő vigyorral, lehajtott fejjel indultam el a bejárat felé, meg sem vártam, hogy leszálljon a motorról, esetleg meg fogja a kezem, s úgy induljunk be a nagy helyiségbe. Az még messze van. 

- Sziasztok! - Köszönt a pultnál ülő srác, majd felpillantott ránk.

Mindenkit körbe mért, de talán tekintete kicsit többet időzött rajtam, mint másokon. Külön kiszemelte magának a Punkokat, meg talán egy kicsit Kitty scene kinézetén, de minden rendbe volt. Egy mosolyt villantott felém, majd beletúrt szőke, a haja végén fekete, felzselézett, dús hajába. Kék tekintete lyukat égetett az arcomra, miközben próbáltam nem helyes pofijára figyelni. Elővettem a telefonomat, s úgy tettem, mint ha írnék valamit. Kitty egyből felröhögött, a Punkom szúrós szemekkel pillantott le rám. Mark meg... Várj! Mi?! Nem parodizálni akartam a Punkomat, ha nem kikerülni egy bajból! Szó sincs semmi szégyenítésről! Szerencsémre kimentett a bajból, amikor vissza csúsztattam a zsebembe a készüléket, elő is kellett vennem, hisz megszólalt a Korn. De amikor Sam neve jelent meg a kijelzőn, éreztem, hogy lefehéredek. Ajkaim remegni kezdtek, s hagytam, had mennyen le a dal, míg ki nem nyomta. Aggódva kerestem a tekintetemmel Kittyét, de csak továbbra is a Punkom dühös szemeit kaptam. 

- Kitty - Hangom alig hallható volt. - Sam hagyott üzenetet. 

Erre mindenki fel kapta a fejét, holott csak Mark, s a barátnőm tudja, hogy ki az a Sam. Kitty megértően bólintott, majd kikérték a cipőket. Komolyan mondom, mindenkinek hatalmas lábai vannak rajtam kívül. Mindenki -majd nem mindenki...- nevetett, mikor a harmincnégyes cipőmet kikértem, s felhúztam azt. Leültünk egy külön kis boxba, majd mindenki választott egy labdát. Igazán filmbe illő jelenet volt, mikor a Punkommal egyszerre fogtunk meg egy matt feketét, de hamar elengedtem, s egy sötét kéket választottam. Mondanom sem kell, hogy az este egész folyamán rák vörös volt a fejem. Amikor mindenki ült, Kitty elkérte a telefonomat, s megnyitotta a Sam által biztosított hangpostát, ahol nem kecés káromkodást, és fenyegetést lehetett hallani. Mindenki (igen, mindenki) a végére kapta fel legjobban fel a fejét, ahol szó szerint idézem: "Kint várlak a bowling pálya előtt, cica. Egyedül gyere."

- Seggfej - Tudta le ennyivel Benjamin, majd hátra dőlt a piros kanapén, s a telefonját nyomkodta.

Mark intett a fejével a Punkomnak, aki vállat vont, majd csatlakozott Benjaminhoz. Mark hitetlenül meredt rá, majd erősen oldalba bökte, ezzel megkapva teljes figyelmét. A félig punk srác fejével felém biccentett, s tudtam, hogy most a motorosom felém fog pillantani, ezért elkaptam a fejem, s kinéztem a nagy üveg ajtón, ahol... ahol Sam a kocsijának dőlve pillantott az órájára. Automatikusan lejjebb húztam a fejem, s ráhúztam a pulcsimat, amit a táskámba passzíroztam bele. Fogalmam sincs, hogy a Punkom meddig bámulhatott, de már csak azt vettem észre, hogy kinyílik az üveg ajtó, s Markkal kisétálnak. Azt kívántam, bárcsak ne éreztem volna a gyomromban a millió pillangót, s bárcsak ne rebegett volna a szempillám. Régen mindig elítéltem ezt a hülyeséget, hogy "pillangók a gyomorba", s azt mondtam, hogy "jobb lesz ha orvoshoz mész". De most már értem, és majd bocsánatot kell kérnem attól a pár embertől, akinek ezeket mondtam.

- Ne! - Kiáltottam utánuk, de csak Mark fordult meg, illetve állt meg, a Punkom csak hősként ment tovább az exem irányába, s úgy tett, mint ha nem hallotta volna.

Remegő lábaimat járásra bírtam, siettem utána. A vékony üvegből készült szárnyas ajtót kicsaptam, s elé álltam. Szemöldök ráncolva pillantott le rám, s egy könnyed mozdulattal - a derekamat fogva, hmmm- arrébb rakott, de késő volt. Sam termett mellettem, s vigyorogva simogatta meg az arcomat. Résnyire nyitott ajkakkal, s erősen összeszorított szemekkel próbáltam levegőhöz jutni, és fogalmam sem volt, hogy meg kellett volna könnyebbülnöm, vagy még jobban idegesnek lennem, mikor tetovált, erős kéz ölelte át a derekamat, majd maga mögé húzott. Fekete pólóját markolva próbáltam eltűnni mögötte, de szerencsére csak pár percig kellett nyugton maradnom. Öt percig bámulták fenyegető szemekkel egymást, a Punkom egyszer-kétszer gúnyos, féloldalas mosolyra húzta rózsaszín, piercinges ajkait - sajnos csak az arca rándulásait láttam ebből, hisz mögötte voltam-, majd a derekamat átölelve vezetett be az épületbe, ahol a többiek kíváncsi tekintettel fürkésztek engem, a full ijedt arcút, s a Punkomat, a rezzenéstelen, laza arcút. De sajnos hamar elengedett egy fintorral az arcán, s amikor úgy vélte, hogy nem látom, a kanapéba törölte a kezeit...

7 megjegyzés:

  1. Annyira jo!! Csak az hogy a kanapeba torli a kezet.. ezezez.. hat igen.. tipikus.. vagy hogy mondjam.. :D

    VálaszTörlés
  2. Mano!

    Ez fantasztikus, ember! Ennel jobb blogit meg eletemben nem olvastam, es imadom! Olyan fantasztikusan gyonyoruen irsz. Anya es a batyam baratnoje is megmondja.
    Orultem volna egy verekedesnek Sam es Harry kozott amit Harry nagy elonnyel nyerne meg, de talan jobb, hogy igy elhuzod a verekedeseket. Huuu lesz valami a pultos sraccal, ezt erzem... Na jo, te mondtad, de igazabol logikus:D Jujj, Harry elmosolyodott (vagyis az arca randult meg), es elpirult, meg zavarban volt*-* best +szivecske+. Siess a kovivel*:

    Annaxx

    VálaszTörlés
  3. Istenem! Ez annyira jo lett! Azonnal hozd a kovetkezo reszt vagy nem tudom mit csinalok veled! Olyan jo a blogod *,* Imadom! :D A masik blogodat nezegettem es igy talaltam ra. Amugy lehet egy kerdesem? A murk traillerenel milyen zene megy, mert az Istenert nem talalom. Amugy megegyszer imadom a blogod! Utolag is boldog szulinapot es siess a kovivel :)
    S*

    VálaszTörlés
  4. Milyen szemét már Harry,egyszerűen imádom :$:P Kétszer kellett elolvasnom ezt a részt,mivel elsőre nem értettem,de szerintem csak azért,mert a hajnali órákban olvastam :D Egyébként jó rész,de a közepe kicsit zavaros (jó értelemben) ;) Utólag és mégegyszer nagyon boldog szülinapot :-* Gyorsan kövit :3 ~Dóri :)

    VálaszTörlés
  5. Kövit.! Mind2 blogon.!:P :D

    VálaszTörlés

Serdecznie polecam