2013. június 23.

Unforgettable; Chapter; 3rd

Hi, guys!

Azta. Már is majd nem hétszáz megtekintés, és hét feliratkozó. Csak úgy hozzáteszem, hogy a hetes a szerencse számom.  Na és a hozzászólások. Azta. Elsőnek is köszönöm, hogy hat hozzászólást tudhattam be az előző részbe, és hogy ezek vélemények, nem pedig olyan szokásos semmik. Nagyon szépen köszönöm!
Őh... Sajnálom, ez sem lett valami hosszú rész, de szerintem ilyenek lesznek.

Have a nice day!Xx

Gwendolyn O'Donell
Résnyire nyitott ajkakkal kerestem a punkomat az udvaron. Az a-sokkal van tesink, de mivel átjöttek a közismert nyelven a "Selejtek", a c-osztály is velünk tart. Fekete rövid nadrágomban, fehér toppomban futottam a hatalmas pálya körül, ahol a fiúk -köztük Mark is- fociztak.Szívem hevesen zakatolt, mikor megláttam Ő-t a kapuban állni, és egy nagy sebességgel közeledő labdát kivédeni. Szépet vetődött, az enyhén párás füvön landolt. Fekete nadrágja, fehér meze enyhén koszos, s hideg lett. Akaratom ellenére is elmosolyodtam, mikor feltápászkodott, ezzel befeszítve nagy, kidolgozott izmait, amik tele voltak tetoválásokkal. Mit meg nem tennék azért, hogy legalább félmeztelenül lássam összefirkált testét. Mivel még nem láttam közelről, csak nagyjából a vonalakból tudtam kifürkészni, hogy milyen tetoválások pihennek izmos testén. Ajkaim résnyire nyíltak, mikor egy gyors, fagyos pillantást vetett felém, majd a hatalmas pálya másik végébe hajította a labdát. Gondolataimból Kitty zökkentett ki, elfutott előttem a nyelvét rám nyújtva.

- Béna vagy! Úgy is legyőzlek! - Vigyorgott hátrafelé futva, de hamar megfordult, és sprintelt előre.

Felnevettem hülyeségén, úgy döntöttem, ezt nem hagyom annyiba. Lábaimat egyre gyorsabban szedtem a kemény talajon, míg nem utol értem  a nem épp normális barátnőmet. Felnevettem, mikor kitágult szemekkel nézett, amikor elhaladtam mellette, mindenki minket nézett. A hasam fájni kezdett a sok futástól, és a nevetéstől egyaránt. Szemeim könnyezni kezdtek a röhögéstől, mikor lihegve egy pillanatra lelassított mellettem, majd újra neki indult. Összeszedtem minden erőmet, majd utána indultam. Ráugrottam a hátára, így szó szerint beestünk a célba. A lábam hosszadalmasan súrolta az apró kavicsos talajt.

- Hülye - Röhögött, miközben letolt magáról.

Kezemet felé nyújtva segítettem a felállásába, majd leporoltuk magunkat. Gus valami olyasmit kiáltott, hogy célfotó, majd hozzánk sietett egy fényképezővel a kezében. Nevettem ismét, mikor megláttam a tökéletes képet, ahogy Kitty hátán vagyok. Mindenünk egy vonalba volt, kivéve a kezem, azt előre nyújtottam, így egy fél másodperccel hamarabb a célban voltam.

- Há! - Vigyorogtam, mire ő "durcásan" tovább futott.

Lepacsiztam Bennel, majd leültem a lelátóra, hogy megnézzem a lábamat. Nem kicsit vérzett, de nem fájt, talán kicsit csípett, amikor a fiúk tesitanára valami fertőtlenítőt nyomott rá, majd gondosan elkente rajta. Érdeklődve néztem, ahogy a fiúk lejönnek a pályáról, majd a lányok felmennek. Az edző valamit dumált, de nem figyeltem rá, csak igyekeztem be a kapuba, de bent állt egy új lány.

- Aurora, engedd be Gwent a kapuba, mert ott még tud is valamit. De ne tudd meg milyen béna a pályán. Minimum annyira mint a pasizásba - Köpte a szavakat Allie.

Erős kényszert éreztem, hogy beintsek neki, de egy kis paródiával a kapuban beértem. Kényes hangon kezdtem utánozni szőkeséget, mire a lányok nagy része felnevetett. Vigyorogva vettem fel a kapus kesztyűt, amit a Punkom is hordott nem túl rég. Megvakartam az arcom, miközben jól beleszippantottam az illatba. Enyhén izzadt volt, de valami férfias parfüm, és labda illata volt.

- Gwendolyn! Megtennéd, hogy a labdára figyelnél, nem arra a büdös kesztyűre?! - Ordibálta Amy, az osztály legokosabba, de amúgy szeretjük.

Elpirulva tettem le a kezemet magam mellé, majd a felém közeledő Alliere koncentráltam. Szélsebesen -enyhén pszichopatán- sprintelt felém, majd egy bő tíz méterre a kaputól, teljes erejéből a jobb lábát meglendítette. A labda szélsebesen száguldott a bal felső sarokba, automatikusan érte vetődtem, és sikeresen el is kaptam. Kitty maga mellé köpött (majd nem Alliere). Az előbb említett lány idegesen fordult meg, és a lelátó legfelső sorába huppant.

A zsebemben pihenő telefon rezegni, s zenélni kezdett. A punkok felkapták a fejüket a Korn - Coming Undone hallván, Mark mosolyogva pillantott felém. Ajkaimra harapva gondolkoztam Sam neve láttán, végül kihangosítva a kapu mellé helyeztem, úgy vártam, hogy megszólaljon belőle a mély hang.

- Mi van, Sam?! - Hangom hideg volt.

- Beszéljük meg, kér... - Nem tudta befejezni, ugyan is kinyomtam.

A Punkom a lelátóról ráncolt szemöldökkel pillantott a telefonomra, majd rám. Apró, óvatos mosollyal villogtattam meg fogaim egy pici részét, de nem csinált semmit, csak tovább nyomkodta az iPhone-jét. Ajkaim egyből legörnyedtek, próbáltam úgy tenni, mint ha mi sem történt volna. Tekintetemet a pályára szögeztem, ahol épp Kitty vitte ügyesen a labdát.Mark mosolyogva, szinte büszkén figyelte, ahogy egy elég szép gólt lőtt be az ellenfél kapujába. Most már biztos. A smaragdzöld tekintetű, összefirkált, piercinges Punkom nem viszonyul úgy hozzám, mint ahogy én hozzá.

*

Fáradtan huppantam le a kanapéra. A szürke cicám hazatalált a napokban; eddig csavargott. A laptopom  ölembe vétele után megsimogattam, majd beléptem az oldalaimra. Semmi különös. Gondoltam, hogy megkeresem a Punkom nevét -hisz azt sem tudom-, de a telefonom nem engedte. A kijelzőre meredve kezdtem dühös lenni, hogy nem hagy békén, de végül elhúztam a zöld csíkot, a készüléket a fülemhez emeltem. Szemeim bepárásodtak, kezeim remegni kezdtek Sam fenyegetőzését, káromkodását hallván. Ajkaimat szólásra szerettem volna bírni; nem sikerült. Automatikusan körbe néztem a nagy lakásba, a felállásom után siettem minden egyes villanyt felkapcsolni. Lábaim megremegtek, mikor nyikorgást hallottam, de szerencsére csak a cicám volt. Érdeklődve fürkészett, hogy most mi is történik. Sírva hallgattam Sam utolsó mondatát, miszerint nem kell sokáig azon aggódnom, hogy állandóan hívogat. Ismerem Sam-et, ez nem puszta fenyegetés, amivel szerinte el lehet érni, hogy az ember azt csinálja, amit ő mond. Elég volt nekem ahhoz egy hét, hogy közelebbről is megismerjem ezt a rohadékot.

A telefont sürgősen kinyomtam, majd kikerestem Kitty számát. Ujjaim szélsebesen görgették végig a névjegyzék sorait, a K betűnél lassítottam. Kapkodva húztam ujjaimat el a nevén, ami immár zölden világított. A "skype" "viber" és a "telefon" lehetőségek jöttek ki. A viberre helyeztem remegő ujjaimat, a készüléket megint a fülemhez emeltem. Lélegzet visszafojtva vártam, hogy a képernyőn elkezdje számolni a perceket az időmérő, de csak a hatodik csengetés után vette fel. Elhadartam neki szinte szó szerint -dadogva, remegve- hogy Sam miket ígért be nekem életem hátra lévő részében, majd megkértem, hogy jöjjön át aludni. Mondanom sem kell, öt perc múlva már a kanapén próbált nyugtatni. Ő jó barátnő. Igen, többet szoktunk hülyéskedni, mint egy átlagos legjobb barátnő pár, és sokkal hirtelen haragúbb, mint egy veszett kutya, de mindig megért. Igen, van, hogy kineveti, és lenézi a problémáimat, és szar rá egy nagyot, de azért ha 50%-nál nagyobb a problémám, általában segít. És azt hiszem, ilyen egy nem nyálas, ha nem jó barátnő.

Az nap éjjel -mint mostanában- smaragdzöld szempárral, piercinges arccal, tetovált testtel, s mosolytalan, telt, rózsaszín ajkakról álmodtam. 

9 megjegyzés:

  1. Drága Dóri!
    Ez a rész is csodásra sikeredett! :) Imádtam!
    Tudod mi lenne jó? Egy punk szemszöges rész. Igen, itt Harryre gondolok! ;)
    Azt már tudjuk, hogy Gwen mit gondol, de Harry érzéseit homály fedi. Én örülnék egy ilyen résznek is.
    xx Dorothy S.

    VálaszTörlés
  2. Manóm!

    Természetesen most is anyával, stb...:D
    Imádtam ezt a részt, mint mindet. Nagyon nem színpatikus nekem az a Sam gyerek. Félek, hogy rossz vége lesz az egésznek. Ó, Harry utálja Gwent:( Biztos vagyok benne, hogy ez az utálat nem lesz hosszú távú. Vagy is remélem.

    Az nap éjjel -mint mostanában- smaragdzöld szempárral, piercinges arccal, tetovált testtel, s mosolytalan, telt, rózsaszín ajkakról álmodtam.

    Igen, így küldted el nekem, és rohadt szép életem, nekem elhiheted:D Szeretném már ezt olvasni:

    Az nap éjjel Harryvel aludtam.

    ... Na jó, ez elég béna volt, te sokkal jobban meg tudnád fogalmazni:D Szóval siess a kövivel, baby;)

    Annaxx

    VálaszTörlés
  3. Ne legyen ilyen bunkó Harry :S Persze tetszik,de szegény Gwen :/ Amúgy nagyon jó rész,várom már azt,amikor Harry kicsit nyíltabb lesz :P Gyorsan kövit :* ~Dóri :)

    VálaszTörlés
  4. Ma legyen köviiiii.*-* pls.:D Nagyon jó.:D Siess a kövivel..:D Am, a másik blogodon amelyikben van,h Harry eltöri Hope kezét, azt már abba hagytad, vagy még fojtatod?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen fojtatom(: Xx

      Törlés
    2. És mikorra várható a rész? Esetleg mind2-ön?:)

      Törlés
    3. mind a kettőbe ma készülök részt hozni(: Xx

      Törlés
  5. Hello! Nagyon jó lett a rész. Mint mindegyik. De miért van kevesebb párbeszéd?:o :( Nem fikázlak, csak így tök furcsaaa.:| De várom a kövit.:) Vivi.

    VálaszTörlés
  6. Szia. Most kezdtem el olvasni a blogod, és eddig egyszerűen remek. Nagyon ügyesen írsz, van hozzá tehetséged!! :) Csak így tovább!! :)
    Siess a kövivel!! :D :D :D

    VálaszTörlés

Serdecznie polecam