2013. június 20.

Unforgettable; Chapter; 1st

Hi, guys!

Első fejezet. I hope you like it!

Have a nice day!xx

Gwendolyn O'Donell
A nagy durranás zökkentett ki az álmaimból. Ijedten pattantam ki az ágyamból, a hűvös padlóra nyomtam mezítelen talpamat, és az ablakhoz ugrándoztam. A füsttől nem lehetett kilátni, ebből gondoltam, hogy valami megégett. Egy rövid nadrágot kikutattam a szekrényemből, belebújtam a papucsomba, majd siettem le a lépcsőn, ahol anyáék pont jöttek volna fel. Apu karon ragadott, és sietni kezdett velem az ajtó felé. Négy srác rohant el az utcán szélsebesen. Ekkor màr tudtuk; benne voltak a balhéba. Apa utánuk kiabált nem szép dolgokat, de nem néztek vissza. Normál esetben nevettek volna rajta, de nem hiszem, hogy most sok kedvük volt nevetni. Csak egy nagyobb hajú, legalább kettő méter magas fiú pillantott vissza már az utca végéről. Körbe nézett, és amikor rájött, hogy szinte majd nem mindenki az égő házzal volt elfoglalva, felsóhajtott. Indulni készült, de tekintete megakadt rajtam. Zöld írísze neonként világított el idáig. A füstön is átvilágított, de a testét elrejtette a tűz által okozott szürke levegő. Nem csodálhattam sokáig gyönyörű tekintetét; egy másik fiú szólt neki, hogy miért nem megy. Utolsó pillantàst vetett rám, majd a többiek után szaladt.

A tűzoltás után mindenki vissza ment aludni. Smaragdzöld szempárral álmodtam, és magas alakkal. A tekintete felejthetetlen volt.

*

A suliba a tanárok teljesen ki voltak rám akadva, hogy nem figyelek, csak zenét hallgatok a fülhallgatómon keresztül. Persze mindenki aggódott értem, hogy a szembe szomszéd háza leégett, de nem tudom, hogy mi olyan nagy szám mindezen. Nem a mi házunk égett le, ha nem a szomszéd nőé. De még Kitty sem kötött le, csak a zöld szemeket akartam. Senki sem értette, mi a bajom, de nem is értették volna, ha el is mondtam volna nekik. Szerencsére azt hitték, hogy megviselt az éjszaka, meg hogy nem aludtam eleget. Mondjuk az igaz is, hisz egész este csak forgolódtam. Mind egy.

*

Sietve dobtam le a táskámat az ágyamra, àtöltöztem, majd letopogtam a lépcsőn. Sűrűn szedtem pici lábaimat, majd szinte kiestem az ajtón. Csalódottan ültem le a lépcsőre, amikor nem volt senki az után az alkonyat óráiban. A nap a sárga minden árnyalatában pompázott, a rossz időnek immár nyoma sincsen. Szeretem a tavaszt. A tél nem rég múlt el, még hamar sötétedik, nincs hőség, de hideg sincs. Egy pulcsiba ki lehet mozdulni, illetve egy halász nadrágba, vagy épp szoknyába. A fák virágba borulnak, az állatok előkerülnek, és a legjobb: nemsokára vége a sulinak. Az utolsó évem. Szomorú vagyok, mert el kell hagynom a hülye barátaimat, de még is boldog, hogy ezen is túljutottam. Mind egy.

Szomorúan álltam fel, amikor rájöttem, hogy nincs itt. Ugyan. Még is miért lenne? Miattam kizárt. Ès tegnap felégetett egy házat, ami itt van mellettem. De én látni akarom. Semmi másra nem vágyok, csak a smaragdzöld szempárra.

Már majd nem beléptem a házba, de utolsó pillantásomnak köszönhetően, mozgást véltem felfedezni az utca sarkában lévő bokornál. Rohanni kezdtem, reménykedtem benne, hogy ott lesz, amikor még oda érek. De csalódnom kellett; egy macska bújt ki a bokorból. Ajkaimba harapva, kezeimet zsebre téve sétáltam vissza a házba. Felsiettem az emeletre, a laptopomat az ölembe véve próbáltam elterelni a gondolataimat sikertelenül. Csak a magas alakja, zöld szemei, és göndör haja járt az eszembe. Sajnos többet a füstnek köszönhetően nem láthattam. De van egy olyan érzésem, hogy nem a tegnapi volt az első, és utolsó alkalom, hisz minden ki fog derülni. Hogy ő (is) égette fel a házat, hogy elmenekült, és nem segített Mrs Bluenak -aki most füst mérgezés miatt kórházba fekszik. Ő ugyan olyan hibás, mint a másik három srác. Bármit megtennék, hogy legalább egyszer lássam még az életemben.

*

A kinti padon ültünk. Kitty mellettem valami új zenéről beszélt, de nem izgatott, meg nem is hallottam, ugyan is továbbra sem mondtam le arról, hogy egész nap a fülembe legyen a fülhallgató. Az ajtó kinyilt, mire mindenki oda kapta a fejét rajtam kívűl. De kezdett érdekelni a dolog, hogy mi olyan feltűnő, hogy még a focisok is befejezték a jàtékot. Szóval oda néztem, és...és két punk fiú sétált el a fal mellett. Az egyik vidámabb természetűnek látszott, mìg a másik félig meddig emós volt. Mind a ketten tele voltak tetoválva, s nem egy piercing volt átszúrva itt-ott bőrükön. Magasak voltak, feketébe, nagyon sötét bordóba voltak öltözve. Aztán kilépett egy másik srác az ajtón. Fekete, felzselézett haj, fekete szövet kabát - hidegebb volt sokkal, mint tegnap-, és teljesen összetetovált test, amit a nyakán látszódóakból ítéltem meg. A szemöldökébe volt piercing. Már azt hittem, nem jön több, amikor kilépett még egy. Smaragzöld szemei távolra elvillogott, magas alakja megfélemlítő volt. Alsó ajkaiba, szemöldökébe szintén vas volt átszúrva, teste minimum annyira össze firkálva mint az előző srácnak. Göndör, barna haja lazán takarta el az egyik szeme íríszét. Bordó szövetkabát pihent rajta, amit nem gombolt össze. A kabát mögött egy V nyakú fehér póló. Fekete csőfarmere a fenekén enyhén letolva, szintén fekete cipője elfedte hatalmas lábát. Jobb kezén egy ujjatlan kesztyű díszlett, bal vállán a táskája pihent. Nyomában az igazgató helyettes próbált vele lépést tartani, míg ő csak lazán, nagy léptekkel haladt a többi punk irányába: egy padhoz.

- Azonnal álljon meg! - Kiabálta Mrs Rodriguez, majd a vonalzójával rácsapott a fiú vállára, aki egyből megállt.

Dühösen fordult az ig. helyettessel szembe, elvette tőle a vonalzót, majd egy hihetetlen laza mozdulattal ketté törte. Rodriguez kitágult szemekkel figyelte a nyugodt srácot, aki magabiztosan nyújtotta vissza az immár eltört vonalzót, visszafordult, odasétált a többiekhez. Enyhén lekonyult ajkai meg se rezzentek. Nem nevetett, nem szidta se a tanárt, se magát, nem sírt. Te jó istenem. Èszrevett egyáltalán?! Most olyannak kéne lenni, mint a filmekben. Èszrevesz, hozzám rohan, megcsókol, a tömeg ujjongani kezd, megpörget, és örökre együtt leszünk. Erre rám se néz. De még is mit várok tőle?! Csak vetett egy három másodperces pillantást rám akkor még, de szerintem csak béna hajam miatt. Mind egy.

Leült a padra, majd elővett egy fülhallgatót, s az iPhone-ját. Sok ideig válogatott, míg végül rá ment egyre, majd elindította azt. Kezdett érdekelni a dolog, szóval én eltettem a sajátomat, de vissza is vettem, mivel megszólalt a Korn egyik száma. Mind a négy punk ide kapta a fejét, a kedvesebb természetű el is mosolyodott. A kijezlőre meredtem. Meglepődtem Sam nevét látván, kinyomtam.

- Ki volt az? - A hang ismeretlen volt.

Felnéztem, és barna, mandula szemekkel találtam magam szemben. Szemöldökét felvonta (ment vele a piercing is), az ajkIt felfele görbítette (ment vele a piercing is). A kedvesebb punk srác volt az.

- Uhm... Az ex barátom. - Bólintottam, majd elmosolyodtam.

- Punk vagy? - Vigyorgott.

Kissé meglepődtem kérdésén. A mellettem ülő Kittyre néztem, aki nagy ámulattal - szinte már nyálazva- figyelte a tetovált fiút. Barna, szinte fekete szemeivel pislogás nélkül csodálta, csak akkor tért észhez, amikor ránézett.

- Egy harmadig. A punk zenét nagyon szeretem, de csak egy piercingem van. A tetoválásaim sem olyanok, mint ha nagy punk lennék. - Mosolyogtam kedvesen.

- Látom ki van lyukasztva az orrod. Szóval ezek szerint van a köldöködbe, és ki van lyukasztva az orrod. Itt miért nem hordod? - Mutatott az orrom hegyére.

- Az igazgató helyettes beírt érte egy megrovást, ami igazából nem lenne baj, csak anya nem rajongott érte. Suliba nem hordom, de amúgy mindig rajtam van. Sokszor még alvásra is elfelejtem kivenni, de nem zavar. Már megszoktam.

- Nem akarsz odajönni hozzánk? Szerintem jól kijönnél a fiúkkal.

A többiekre néztem. A félig emó a fekete hajúval beszélgetett, az én punkom pedig minket figyelt. Tekintetünk találkozott, s talán órákra is tudtunk volna egymás pillantásaiban émelegni, ha nem zökkentenek ki a gyönyörű látványból.

- Kössz, de maradok - Mosolyogtam.

Egy bólintást kaptam válaszul, és egy "A nevem Mark." hozzászólást. Mi is bemutatkoztunk, majd elment. Mosolyogva fűrkésztem a még mindig kába Kittyt, majd oldalba böktem.

- Amúgy hogy kerültek ide? - Utaltam a nem kevés ismeretlen személyre.

- A sulijukat felújítják. Addig átjöttek ide. Elvileg már most el akarják kezdeni az építést, hogy szeptembertől tudjon mindenki normálisan járni.

- Èrtem - Kortyoltam bele a kihűlt forró csokimba, majd egy pillantást vetettem Rá.

Engem fűrkészett. Fogalmam sincs, hohy az utálat, vagy a kíváncsiság bújkált tekintetébe, de van egy olyan érzésem, hogy az előző.

4 megjegyzés:

  1. Drága Dóri!
    Mikor először említetted, hogy ismét új blogba kezdesz, kicsit ki akadtam, mégis kíváncsi voltam, mi az ötlet. Mikor kérted tőlem a fejlécet, rajta Punk Harryvel, meglepődtem. Hihetetlenül vártam az első részt/prológust, vagy bármit, amivel a blogot kezdenéd. Mikor megláttam a facebookos oldalon, hogy kint a rész, rögtön kattintottam is rá, és már olvastam is. Őszinte leszek: nem erre számítottam. Azt, hogy milyet képzeltem el, nem tudnám megmondani, de nem ilyet vártam az biztos. Ez bőven felülmúlta azt, amit vártam. Hihetetlenül jó a blogod, ez tetszik eddig a legjobban.
    További sok sikert kívánok! :)
    Dorothy S.

    VálaszTörlés
  2. Manom!

    Te jo istenem! Ez fantasztikus! Gwen olyan... Olyan... Nem tudom milyen, Harry meg olyan... Fogalmam sincs milyen! Olyan gyonyoruen irtal le mindent, hogy belekonnyeztem! Ez nagyon jo sztorinak keszul lenni, akar csak a Murkod!:) Harry tok pumkos, meg minden, ez eredeti otlet:) ez tetszik. Oszinte leszsk, amikor azt mondtad, hogy punkos blog lesz, azt hittem, hogy meg foglak verni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rohadt jo lesz:D nagyon varom a kovit, siess vele:)

    Annaxx

    U.i.: anyanak.meg nem szoltam a blogrol, meglepetes lesz(:

    VálaszTörlés
  3. Hát húha nem is tudom mit mondjak! Fura is de egyben nagyon jó! :))

    VálaszTörlés
  4. Waaoo..Ez nagyon de nagyon jó lett.!!:-) Gratulálok*-*

    VálaszTörlés

Serdecznie polecam